VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Jahoda Sándor: A kis káplár nagy napja 2.részlet
A kis káplár nagy napja Második jelenet:
Ugyanott. Joséphine kétkedve csóválja a fejét. Hármat, halkan kopogtatnak – szinte csak kaparásznak az ajtón. Joséphine leteszi a fésűt, gyorsan megigazgatja a haját.
JOSÉPHINE Szabad! Alázatosan hajladozva, belép az Első Udvarhölgy. ELSŐ UDVARHÖLGY Felséges Asszonyom… JOSÉPHINE Ejnye, Susanne! Hát már Te is? Nem tudom megszokni, hogy mindenki… ELSŐ UDVARHÖLGY (szinte rogyadozva) Felséges Asszonyom, Champonas márki kíván bebocsáttatást. JOSÉPHINE (enyhe bosszúsággal) Hát akkor miért nem ereszted be? ELSŐ UDVARHÖLGY Én csak… JOSÉPHINE Te csak szólítsd be, aztán várj odakint. No, Susanne… ELSŐ UDVARHÖGY Első Udvarhölgy, ha szabad megjegyeznem, Felséges Asszonyom. JOSÉPHINE Inkább vidd le Fortunét. ELSŐ UDVARHÖLGY Igenis, Felséges Asszonyom!
Joséphine „fenséges mozdulattal” mutat az ajtóra. Első Udvarhölgy, kialázatoskodik.
Harmadik jelenet:
Bejön Champonas márki, parókásan, rizsporosan, tetőtől talpig tizennyolcadik században. Kalapjával a karján, gálánsan meghajol. Joséphine fenségesen biccent felé.
JOSÉPHINE Ö… Tehát Ön az. CHAMPONAS MÁRKI (kenetteljesen bólint) Bizony, Felséges Asszonyom, én vagyok az. JOSÉPHINE Az, aki…? CHAMPONAS MÁRKI (ismét meghajol) Az, Felséges Asszonyom. JOSÉPHINE (fanyalogva) Szóval visszatérnek a régi idők… CHAMPONAS MÁRKI (elérzékenyül) Bizony, Felséges Asszonyom, Istennek hála, visszatértek…. (elmorzsol egy könnycseppet) Hej, azok a régi szép idők… Ezeket a szomorú éveket meg végleg sutba dobhatjuk. Mintha nem is lett volna forradalom, meg efféle… JOSÉPHINE (összehúzott szemmel) Azért Bonaparte is forradalmár volt. CHAMPONAS MÁRKI (sietve keresztet vet) Jaj, Felséges Asszonyom, ne mondja ezt! Ő nem volt az. Csak az ellenségei terjesztették ezt az álhírt. JOSÉPHINE Valóban? Márpedig én tisztán emlékszem rá, hogyan kezdte. Amikor például abban a híres, gyújtó beszédében távozásra szólította fel az idegen ka… CHAMPONAS MÁRKI (zavartan legyint egyet) Egy ifjúkori csínytevés volt, semmi több! (ujjaival a levegőbe pöccent egyet, mintha ha egy pelyhet pöccentene el) Egy ifjúkori móka, hogy megtévessze az ellenfeleit. Ördögi elméje van a Császár Őfelségének! Furfangos eszű, zseniális stratéga Ő! Egy nagy ember… JOSÉPHINE Az ő 150 centijével? CHAMPONAS MÁRKI (sietve keresztet vet) Ó, ezt nem szabad, Felséges Asszony! Ez nem illendő. Az Uralkodókat nem lehet földi mértékkel mérni, pláne nem a Császár Őfelségét! Nem, nem! Ilyen istenkáromlást senkinek sem szabad megengednie magának. JOSÉPHINE Még Őfelsége feleségének sem? CHAMPONAS MÁRKI (nyel egyet, aztán csöndesen) Még neki sem. JOSÉPHINE Hát, ami azt illeti, nem vacakol, kedves Márki. Gyorsan elkezdte az okítást. CHAMPONAS (ijedten) Ilyen szavakat, mint… (összeborzad) „Vacakol”, nem illendő egy… JOSÉPHINE (tettetett csodálkozással) Már hogy a fenébe nem! Champonas márki a zsebébe nyúl, és lassan, elkínzott arccal megtörli verejtékes homlokát. Visszateszi zsebkendőjét. Joséphine kacér pillantással, mosolyogva figyeli. CHAMPONAS MÁRKI (egy nagyot sóhajtva, félre) Hű, lesz mit helyrehoznom… (gyorsan derűs vonásokat fölvéve) Khm, nos, Felséges Asszonyom, kész vagyok időt és energiát nem sajnálva, rendbe hozni a világot! JOSÉPHINE (tapsikol) Csodás, csodás! Bonap… akarom mondani a Császár Őfelségét is okítja a Márki Úr? Mert, hm, Ő nem nagyon szereti, ha… szóval ha kioktatják. CHAMPONAS MÁRKI (elkomolyodva) Az illem mindenek felett, Felséges Asszonyom! Az én időmben… Pontosabban, a gazdag, virágzó, nemes, emelkedett, igazságos, jóságos és rendkívüli ancien régim idejében, ahol úriemberek és úriasszonyok… JOSÉPHINE … gőgje és mértéktelen pazarlása miatt tört ki a forradalom… CHAMPONAS MÁRKI (ijedten a szívéhez kap) Hú, ezt ne említse többé, Felséges Asszonyom! Ez nem illik. A Császár Őfelsége nem akar tudni erről, vegye úgy, mintha meg se történt volna, hiszen úgyis csak egy jelentéktelen, egyszerű intermezzo volt a történelemben, említésre se méltó. Volt, nincs – és kész! JOSÉPHINE Szóval csak egy „tréfa” volt. Ám annak igen sátáni… Aha, most már emlékszem Önre! Ön Robespierre titkos ügynöke és besúgója volt... CHAMPONAS MÁRKI (legyint) Na, de Felséges Asszonyom! Csak nem képzeli, hogy ez komoly volt a részemről? Ugyan, hisz az csak játék volt! Cefetül unatkoztam ugyanis a negyedik éve tartó komisz angliai emigrációban, és hát hazatértem, hogy abban a komolytalan kis komédiában egy szerepecskét játsszak, csak a vicc kedvéért… JOSÉPHINE (komoran bólint) Pusztán csak a „vicc” kedvéért több mint tízezer fejet nyakaztak le, köztük a Királyét és a Királynőét is, továbbá… CHAMPONAS MÁRKI (kedélyesen, a fejét csóválva) Bámulatos a tájékozottsága, Felséges Asszonyom! (hirtelen elkomolyodik) A politika viszont – az politika. Ez minden időben így volt és így is lesz, amíg világ a világ. De, ha Ön ezt ilyen nyíltan vallja… Nos, nagy veszélynek teszi ki magát, Felséges Asszonyom, csak ennyit mondhatok. JOSÉPHINE Nehogy azt higgye, hogy bármi félnivalóm lehet Magától… CHAMPONAS MÁRKI Ez magától értetődik. JOSÉPHINE Tehát… (az ajtó felé mutat) A viszontlátásra, Márki Úr! CHAMPONAS MÁRKI (kenetteljesen meghajol) Felséges Asszonyom, öröm volt Önnel beszélgetni!
Champonas Márki, hajlongva-mosolyogva, el.
Negyedik jelenet:
Napóleon, a titkárával, Bourienne-nel, Napóleon lakosztályában. Napóleon, a másnapi koronázásra készülve, a koronázási palástot, öltözetet és egyebeket próbálgatja; a tükörben nézegeti magát – és úgy tűnik, tökéletesen meg van elégedve a látvánnyal.
NAPÓLEON (magában) Ki hitte volna!… Én persze igen.... Na, de mások! BOURIENNE Én hittem, Felséges Uram! NAPÓLEON Semmi sem az, ami volt. BOURIENNE Semmi. NAPÓLEON A múlt már a múlté! Az én életem története, mi több Franciaországé is, brumaire 18-án kezdődött, és kész. Ami azelőtt volt – nincs és nem is volt soha! BOURIENNE (lelkesen) Igen, a híres toulon-i ostromnál is, 93’-ban… NAPÓLEON (fenyegetően) Az nem én voltam… BOURIENNE (a homlokára csap) Ó, milyen kelekótya vagyok! Hát, persze, a dicsőséges itáliai hadjáratot akartam mondani, 96’-97’-ből… NAPÓLEON (kikelve magából) Az előbb mondtam, hogy akkor én még nem is léteztem, ostoba fajankó! BOURIENNE (megszeppenve) Igen, Felséges Uram, én igazából az egyiptomi hadjáratra akartam cél…
Napóleon dühösen megindul Bourienne felé – szeme villámokat szór. Bourienne kétségbeesetten tördeli a kezeit. Napóleon megáll Bourienne előtt, és az egy fejjel magasabb titkára szemébe néz – Bourienne halálra vált arccal, lesüti a szemét.
NAPÓLEON (sziszegve) Megüsselek, kutya?!... (legyint) Á… inkább küldd ide azonnal a Külügyminisztemet! Aztán szólj Duroc Marsallnak és Hulin Tábornoknak, ők várjanak kint, míg szólítom őket. (hessent) Elmehetsz! BOURIENNE Vi… visszajöjjek, Felséges Uram? NAPÓLEON (bólint) Kint vársz te is.
Bourinne mélyen meghajolva, el.
Ötödik jelenet:
NAPÓLEON (fennhangon) Még most is alig hiszem el! De: credo quia absurdum. Bár… ami azt illeti… nem is olyan lehetetlen… ha jobban belegondolok… (összeborzong) hiszen holnap… maga a Pápa fog megkoronázni, és ezzel én föltettem a koronát – a művemre, bizony! Azaz, hogy… én magam fogom feltenni a koronát – saját fejemre, saját kezűleg, bizony! Csak nem fogom egy Egyházfőtől elfogadni, azt már nem! Bábnak mindenesetre megteszi, elvégre kellenek a formaságok… Istenem… akarom mondani… Sorsom… Egy korzikai, egy idegen… aki nem is francia… lesz… hm… Franciaország megkoronázott Császára!... De vajon szabad-e…?
Határozottan, de szelíden kopogtatnak az ajtón.
NAPÓLEON (elkomorult arccal) Szabad!
Hatodik jelenet:
Besántikál Talleyrand, és mögötte jön Hulin Tábornok; megállnak, majd mélyen meghajolnak. Napóleon fenségesen biccent feléjük.
TALLEYRAND Hívott minket, Felséges Uram! (Hulin Tábornok még egyszer meghajol) NAPÓLEON (összehúzott szemöldökkel) Na, és a Fő-palotamarsall?! HULIN TÁBORNOK (nyel egy nagyot, aztán elcsukló hangon) Nem jöhet… A… varangyait idomítja… NAPÓLEON (fojtott dühvel) Mit mondtál?! HULIN TÁBORNOK (reszketve) A… azonnal megyek érte, Felséges Uram! Hulin Tábornok, gyorsan, el. Talleyrand nyugodtan, a falfestményt nézegeti. NAPÓLEON (szúrós szemmel) Mit szól ehhez, Külügyminiszter Úr? TALLEYRAND (megvonja a vállát) Felséges Őr, mindnyájunknak megvan a magunk bogara, szeszélye, mondhatni játéka… NAPÓLEON (dühösen felcsattan) Miért, talán Magának is van?! TALLEYRAND (hűvös nyugalommal) Mikor Angliában jártam… NAPÓLEON Angliának vége… kész! Elsöpröm a Föld színéről! TALLEYRAND (mint ha meg se hallotta volna, változatlan nyugalommal) … láttam ott egy különös… hm… labdajátékot, ami módfelett felkeltette az érdeklődésemet. (Napóleon gúnyosan elhúzza a száját) Ez a figyelemre méltó labdajáték, amelyet kétszer tizenegy játékos játszik, melyek közül egy-egy kapus védi a „várat”, pontosabban, a kaput (Napóleonnak felcsillan a szeme), amelyet be kell venni, azaz, hogy be kell rúgniuk a labdát a kapuba. Az a csapat győz, aki minél többször rúgja be a labdát az ellenség… vagyis hát, az ellenfél kapujába. Csak lábbal, mellel és fejjel érhetnek a labdába, kivéve a kapust, ő… NAPÓLEON (halkan) Ez érdekes… folytassa, Külügyminiszter Úr! TALLYRAND (rendíthetetlen nyugalommal) Igenis, Felséges Uram! Tehát …
Kopogtatnak az ajtón. Napóleon a kezeit dörzsöli.
NAPÓLEON Szabad!
Belép Hulin Tábornok és Duroc Tábornok – utóbbi lesütött szemmel.
Hetedik jelenet:
Napóleon Talleyrandra néz. Talleyrand bólint és folytatja.
TALLEYRAND Szóval be kell rúgni… HULIN ÉS DUROC TÁBORNOK, EGYÜTT Most, vagy soha?
Napóleon sötéten néz rájuk – azonnal elhallgatnak, és a padlót nézik. Napóleon int Talleyrandnak.
TALLEYRAND De fejelni is lehet. NAPÓLEON (ábrándozva, magában) Engem érdekel ez a játék… Az egész országban, mindenhol játszhatnák, és… (krákogva, újra Tallyrandhoz) És ö… mekkora területen játsszák ezt a …? TALLEYRAND Úgy egy stadion méretű, füves területen, kétoldalt, a lelátókon a közönség pedig… és a kapuk olyan... De kispályán is lehet játszani… NAPÓLEON (dühösen felcsattan) Mit képzel?! Napóleon, mint kispályás?! Vigyázzon a szavaira, Külügyminiszter Uram, mert könnyen megütheti a bokáját! TALLEYRAND (hűvös nyugalommal) Nem volt szándékom Felségedet megsérteni, csak, mi eshetőséget mondt… NAPÓLEON (bosszúsan hessent a levegőbe) Hagyjuk! A téma viszont érdekel. Később még beszélünk róla. (tapsol egyet) Nos, mikorra is várjuk a Pápát és kíséretét? TALLEYRAND Bármelyik percben megérkezhetnek, Felséges Uram (Hulin és Duroc Tábornok egy emberként bólogat). NAPÓLEON Helyes, helyes. (lassan Duroc Tábornok felé indul) Hát hogy is állunk azokkal a varangyokkal, Fő-palotamarsall Uram? DUROC TÁBORNOK (lassan hátrál) Ö… már szépen ugranak…
Napóleon megáll a hatalmas termetű Duroc előtt, a szemébe néz, míg Duroc kerüli a tekintetet. Talleyrand hűvösen figyeli a jelenetet, Hulin Tábornok megrettenve. Napóleon némán a zsebébe nyúl, előveszi a zsebkendőjét, aztán lekever egy nem túl erős pofont Duroc Tábornoknak, majd zsebkendőjével, megvető arccal megtörli a kezét. Duroc elsápad, aztán elvörösödik, végül megtörten térdre hullik. Olyan csend lesz, hogy csak Duroc Tábornok zihálását lehet hallani.
NAPÓLEON (fenségesen) Bizony, így járnak azok, akik teljesítik azonnal a parancsaimat! És ha ez még egyszer előfordul, lefokozlak (Duroc Tábornok keresztet vet), mit tudom én, Fővarangy-mesterré, aztán pedig (Duroc Tábornok összekulcsolt kezekkel zokog)… Most pedig hívd ide a Titkáromat, kint van az ajtó előtt! De Te már ne gyere vissza. És most takarodj a szemem elől, ne is lássalak!
Duroc Tábornok – kioldalog.
Nyolcadik jelenet:
Bourinne meg – be.
BOURIENNE (dadogva) Fe… Fe… Fenséges Uram, megjött a Pápa, a… kíséretével! NAPÓLEON Induljunk!
Mindannyian, el.
Megjelent: 2018-09-03 04:55:00
|
