Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Nagy Gerzson: Sokaknak hasonló a története, de mindenkinek egyedi (Baráth Tibor)

A lányok, a sport, a menőség hajszolása foglalt le. A kortársaim közül is kevesen rezonáltak az aktuális eseményekre, az Oli karaktere által megszemélyesített fiú például igen, de még ez is elveszett abban a pörgésben, amiben éltünk. – Nagy Gerzsonnal első regénye, a Délután apámmal kapcsán beszélgettünk.

Az olvasók számára kevés izgalmasabb dolog van egy debütkötetnél, hiszen ilyenkor egy új író, egy új hang, egy új világlátás mutatkozik be. Ön viszonylag későn, látszólag előzmények nélkül állt elő ezzel a regénnyel. Mik ennek a regénynek az előzményei, és miért csak érett fejjel jelentkezett vele?

Kamaszkorom óta írok, verseket, prózákat, meg is jelent néhány, de kevés időm volt az írással foglalkozni, nem fejlődtem, nem alakult ki saját stílusom. A regény szövegét az utóbbi három évben írtam, írói szempontból korábban egyáltalán nem foglalkoztatott életemnek ez a szakasza. Azt hiszem, idő kellett, hogy rálássak ezekre az eseményekre, ezekre a kapcsolatokra, meg kellett érnem, hogy le tudjam írni. Amint képes voltam eltávolítani és beleásni magam, hirtelen újra érdekessé vált a téma.

Tovább a litera.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2020-09-06 14:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.