Keresés a honlapon:

Egy „pirkáló” ember – beszélgetés Sárosi Csaba grafikussal (Bálint Tamás)

„Egy nyári vakációban otthon – Csomafalván, mikor még népesebb volt a feleségem családi háza –, szokásom szerint kisszéken ülve rajzoltam örök témámat, az öreg almafát, mikor Juliska, a szomszédasszony nagy érdeklődéssel kérdezte: maga mit pirkál ott? – Hát ezt a fát próbálom lerajzolni – volt a válaszom, de elkezdtem gondolkodni, honnan jöhetett, mit jelenthet ez a szó*. Aztán elfogadtam: egy ember vagyok, aki csak pirkál egy darabka papírra, és boldog vagyok, ha sikerül a pirkálásom.”

– Tehetsége már gyerekkorában megmutatkozott, Sövér Elek fedezte fel. Hogyan került kapcsolatba egyáltalán a képzőművészettel?

– Mivelhogy szüleim már hároméves koromban elváltak, Szászrégenből Gyergyószárhegyre kerültünk. Édesanyám egy kisboltban dolgozott, mi ketten egy szobában laktunk, gyakran bezárt, otthagyott egy nagy tál pattogtatott kukoricával. Élesen emlékszem erre a képre mindmáig. Anyám testvérei, a bátyja és a nővére is, kérték anyámat, adna örökbe valamelyiküknek, nekik nem lévén gyermekük. Ezért próbaidőre hol az egyiknél, hol a másiknál voltam, az elemit például rendőr nagybátyámnál kezdtem román iskolában. Szerencsémre édesanyám meggondolta magát, eljött értem a Bánságba, s már a vonaton hazafelé tanított magyarul olvasni, nyaklevesek mellett. A II–IV. osztályokat már Gyergyóalfaluban jártam, szerencsémre, mert ott fedezett fel Sövér Elek, az ő ajánlására felvételiztem sikeresen a művészeti iskolába, Marosvásárhelyre.

Tovább a helyorseg.ma cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-07-21 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.