Videó

Szabados Árpád videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Változat az utakra – Oravecz Imre: Egy földterület növénytakarójának változása (Pataki Viktor)

Az Oravecz-életműkiadás ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy az Egy földterület növénytakarójának változása című verseskötet jelent meg az életműsorozat hetedik darabjaként, ahogy a Héj legutóbbi újrakiadása[1] óta az sem, hogy Oravecz Imre második, elsőként 1979-ben (szintén a Magvető Kiadó gondozásában) megjelent kötete[2] nem változatlan formában került az olvasókhoz. Az életműkiadás ugyanis egyrészt – a hangsúlyosan „gyerekirodalomba” sorolt Máshogy mindenki máson[3] és a regényeken kívül – az első művek megjelenésének időrendjét követi. Másrészt a Héj különböző „változataiból” összeálló végleges forma azt is joggal valószínűsítette, hogy nem az első, hanem második, átdolgozott kiadás[4] alkotja majd az újrakiadás alapját. Azon kívül, hogy ez így is történt, Oravecz első két kötetének eddigi kiadástörténetét tekintve még annyi bizonyos: az 1994-ben megjelent, egybegyűjtött verseket tartalmazó A chicagói magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása című kötet[5] szerkesztési eljárása mindegyik további kötetre jelentős hatást gyakorolt – mert ahogyan a Héj esetében is, úgy az Egy földterület… szövegeinél sem az első, hanem az egybegyűjtött versek után a Jelenkor Kiadónál 2010-ben közzétett változatra épült az újrakiadás.

Tovább a muut.hu cikkére >>>

 

  
  

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.