Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Ez a lassú csak az új gyors – Nem elvont utópiákra, hanem reális utópiákra van szükségünk

Interjúsorozatunkban kortárs gondolkodókkal beszélgetünk az aktuálisan kialakult helyzet kapcsán. Mai interjúalanyunk Losoncz Márk.

Először is ne legyünk naivak. A rossz – de minden bizonnyal a legvalószínűbb – forgatókönyv szerint minden, aminek úgy kell folytatódnia, ahogyan korábban volt, úgy is fog folytatódni: a tőke logikájának és az államapparátusoknak az érdekei szerint. Tudom, sokan szeretnének hinni egy nagy átalakulásban és a vele járó katarzisban, én azonban egyelőre nem látok ilyet a horizonton. Attól félek, éppen az ellenkezője fog történni: a nagy gazdasági lemaradás és a veszteségek miatt még nagyobb sebességbe fogunk átkapcsolni. A kulturális-művészeti élet pedig még rosszabb helyzetbe fog kerülni. A mostani – alighanem átmeneti – helyzetben van persze valami felemelő, az, hogy jóval többen és jóval tovább férnek hozzá a kulturális javakhoz, mint ezelőtt (bár tegyük hozzá: ez sem adatik meg mindenki számára). Félek azonban, hogy csak röpke ideig lesz így.”

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2020-04-17 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.