Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


„A színpadon nem ábrázolni kell, hanem jelen lenni” Beszélgetés Keresztes Attilával, a szegedi Parasztopera rendezőjével (Hollósi Zsolt)

Liliom, Édes Anna, Hedda Gabler – csak néhány azok közül az előadások közül, amelyekkel Keresztes Attila vendégrendezőként nagy sikert aratott Szegeden az utóbbi évtizedben. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója, aki most szegedi és újvidéki színészekkel Pintér Béla Parasztoperáját próbálja a kisszínházban, azt mondja, a különbözőségek jól motiválják egymást. Beszélgetésünkben szó esett az erdélyi színjátszás helyzetéről, a párbeszéd lehetőségeiről, a Magyarországon is dolgozó két román sztárrendezőről, Purcăreteről és Serbanról is.

Összeállt már igazi csapattá a Parasztopera szegedi és újvidéki színészekből álló alkalmi társulata? Mit jelent, hogy hídépítő ez a produkció?

Ez a koprodukció az alkotók számára egy jó szakmai, kulturális találkozás. Az alatt a száz év alatt, amióta különböző országokban élünk, sok mindent vettünk át azokból a kultúrákból, amelyek körülvesznek a mindennapjainkban: én a román színházi kultúrából, a vajdaságiak a szerbből, Magyarország pedig a maga kulturális fejlődésének sajátosságaiból táplálkozott. 

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2020-03-16 16:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.