VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Emlékezet és trauma Szabó Magda Béla-trilógiájában (Baranyai Norbert)
Szabó Magda történelmi drámáinak sorában – a viszonylag szűkre szabott recepciótörténet tanúsága szerint legalábbis – a legvitatottabb alkotásnak az 1979–1982 között íródott, IV. Béla király történetét feldolgozó trilógia (A meráni fiú; A csata; Béla király) tekinthető. A darabokról (illetve a Madách Színházban színpadra állított ősbemutatókról) szóló kritikák többségében azonos kifogások fogalmazódtak meg a drámák koncepciójára, illetve szerkezeti-dramaturgiai hiányosságaira vonatkozóan.[1] A legtöbb bírálat egyrészt a drámai konfliktus hiányát és a mellékalakok személyiségformálásának felületességét emelte ki (különösen A csatára vonatkozóan), másrészt rávilágított arra, hogy a drámai történések három részben történő feldolgozása több szempontból is kérdésesnek látszik. Ez utóbbi probléma különösen a színpadi bemutatók során vált nyilvánvalóvá, hiszen – mint arra Kónya Judit ráirányította a figyelmet – „még ha az egyes darabok önmagukban kerek egészek, akkor is érzékelhető a nézőtéren, hogy az éppen előadásra került dráma csak része valaminek, ezért hatóereje csökken, s olykor csupán történelmi illusztrációvá válik a lélektani lánc megszakadása miatt.” Tovább az avorospostakocsi.hu cikkére >>>
Megjelent: 2020-02-29 12:00:00
|
