Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Meg nem értett (Balássy Fanni)

 

Nyolc éves volt, mikor a tehetség először utat tört magának. Első költeményét macskájuk, Mamusz étkezési szokásai ihlették. Ikonikus sorait – szereti a halat, / mert az finom falat”, vagy nem túl úri lány, /sok szőrcsomót hány” – évek múltán is lelkesen citálták szülei a gőzölgő húsleves felett, akik a vers elolvasása után meghatódva vették tudomásul, hogy zseninek adtak életet, és a gondosan tisztázott kéziratot egy sörnyitós hűtőmágnessel kifüggesztették a frizsiderre. Kezdetben ez bizonyult a legnagyobb elismerésnek, de idővel egyre több olyan költőről hallott az iskolában, akik versei folyóiratokban meg kötetekben jelentek meg, és rájött, a hűtőszekrény ajtajánál komolyabb felületet kell találnia gondolatai közvetítésére.

Tizenhat évesen jelentkezett először egy lapnál. Versében a szerelmi csalódás fájdalmát megrendítően szép, művészi képeken keresztül érzékeltette – Ámor nyilának leírására két külön versszakot is szentelt –, a páros sorok vége tisztán egybecsengett, a szótagszám tűpontos és következetes volt. Minél többször átfutotta a verset, annál érvényesebbnek érezte, elidőzött az olyan hasonlatoknál, mint például a csalódás és a szívbe hegyes karmát mélyesztő sas párhuzama. Maga előtt látta a szerkesztőt, akit lelken simogat a szöveg, és megilletődik a fiatal tehetség láttató erejétől.


Tovább az avorospostakocsi.hu cikkére >>>

 

  
  

Megjelent: 2019-11-05 12:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.