VideóAz Irodalmi Jelen / Csornyij Dávid videója Keresés a honlapon: |
Artwork for Krúbi – Horváth Rékával beszélgettünk (Iszak Martin)Horváth Réka alkotásai több Krúbi dalban is feltűntek, hogy kihangosítóként erősítsék fel a rapper mondanivalóját. Olyan számokhoz készített képet, mint a PestiEst, a Másnap, vagy Krúbi a hős, hogy szinte tökéletesen, mégis kicsit karikaturisztikusan adja vissza a zenész karakterét. Viszont a klipekben megmutatott tehetsége mellett, amikor a „saját hangját hallatja”, egy sokkal összetettebb kép bontakozik ki a szemünk előtt az alkotásai által. Horváth Réka Horváth Krisztián (Krúbi) nővére, aki saját bevallása szerint nagy rajongója testvére dalainak, legyen akár szó a jelenlegi rapkarrierjéről, vagy a korábbi metálzenekaráról. A Pregnant Whale Pain és a Nehézlábérzés albumborítóját is ő készítette el, így elmondható, hogy már a kezdetek óta ott volt Krúbi kibontakozó zenei karrierjében: „Amikor az első PWP artworköt csináltam, még nem gondolkoztam komolyan képzőművészi pályán, csak hobbiból rajzolgattam, és Krisz zenei karrierje sem létezett még ilyen formában. Készített egy albumot, amit úgy döntött, nyilvánossá tesz YouTube-on és megkért, hogy készítsek egy képet hozzá, amit akkor is és most is szívesen csinálok.“
Megjelent: 2019-10-17 06:00:00
|