Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Ki merne Istennek visszaszólni? Beszélgetés Háy János íróval (Marton Éva)

Nem tankönyv, nem irodalomtörténet, ha egyszerűen mondanám, az én prózám, mondja a szerzője a magyar irodalom Bornemisza Pétertől Víg Mihályig megírt Kik vagytok ti? című könyvéről, amely vitákat indított el, érzelmeket kavart. Egy szubjektív „irodalomtörténetről”, morálról, nemzettudatról és hiányokról beszélgettünk Háy János íróval. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

 

Háy János: Kezdetben nem gondoltam, hogy könyv lesz belőle, csak egyszerűen érdekelt egy-egy régi kolléga életműve, belenézni abba, vajon milyen motivációk működtették őket, hogyan születtek meg a számomra érdekes vagy épp idegesítő művek. Az első két tanulmány a Petőfi Irodalmi Múzeum felkérésére született. Egy Kassákról és egy Jókairól szóló szöveg volt. Majd megírtam Szabó Lőrincet és Madáchot. Számomra nem ők voltak a legfontosabbak. Mégis ekkor gondoltam arra, hogy ebből lehetne egy könyvnyi méretű munka is. Nem voltak határozott elképzeléseim, folyamatosan alakult ki, hogy kiről írok, ki az, akin keresztül sok mindent meg tudok mutatni, amit írásról, irodalomról gondolok. Egy idő után lett technológiája, módszertana is annak, hogyan nyúlok az egyes szerzőkhöz. Szerettem csinálni, bár volt, amikor sutba dobtam volna, mert nem éreztem magamban erőt, hogy mondjuk egy móriczi méretű életművet feldolgozzak. 

 

Tovább a revizoronline.com cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2019-08-19 12:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.