Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


„Viszem magam a világnak” – Interjú Buda Ferenccel (Lajtos Nóra)

Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, műfordító, a nemzet művésze kapta meg 2018-ban a Ratkó József-díjat. „A nemzeti identitást 1956-tól máig fenntartó és alakító, a történelem folyamatait, a magyar vidék sorsát érzékenyen értelmező, s a magyarság költészeti hagyományait korszerűen magába építő lírai világ megalkotásáért” érdemelte ki a rangos díjat. Az alapítvány megbízott elnöke, Karádi Zsolt laudációjában elmondta: „A mai irodalmunk kiemelkedő alakját, a magyar és egyetemes létélmények gazdag hangszerelésű költői œuvre-ben történő megszólaltatóját szeretnénk köszönteni.” A debreceni születésű költővel ebből az alkalomból készítettünk interjút, amelyben elsősorban az életmű „szorongató, súlyos, komor léthelyzet”-ben (Bertha Zoltán) született darabjai mellett az eddig méltatlanul háttérben szorult versekkel is egyfajta számvetésre kérjük a szerzőt.

Tovább a vöröspostakocsi.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2019-08-01 12:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.