Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


“Mecénásnak lenni kötelesség” – Interjú Polgár Andrással

Pótolhatatlan kulturális értékek vesznek el – fogalmazta meg a kultúr-tao eltörlése kapcsán Polgár András üzletember, nagyvállalkozó, aki 12 éve döntött úgy, hogy szervezett keretek között fog adományozni és akit a színházak évek óta ismerhetnek, mint mecénást. A Polgár Alapítvány létrehozója válaszolt.

2005-2006 környékén döntött úgy, hogy teljesen kivonul az üzleti világból és társadalmi ügyekkel fog foglalkozni. Mi vezette ehhez a döntéshez? Milyen igény hívta létre a Polgár Alapítványt? 

Polgár András: Valóban szerettem volna “kivonulni”, de az akkori körülmények (épp nekilódult gazdasági válság, családtag betegsége, stb.) ezt nem tették lehetővé. A “részleges kivonulás”, a háttérbe húzódás azonban megvalósult, azaz több időt és energiát próbálok szentelni a számomra (is) fontos ügyekre. És ez egyben válasz a kérdésre: számomra fontosabb és sokkal érdekesebb a magánügyeknél a közügyekkel való foglalatosság. Alapítvány pedig azért lett, mert intézményesíteni gondoltam a köz-ügyintézést. Avatott szakemberekkel, profi módon és – bármennyire frivol kifejezés ez a civil, nonprofit világban – hatékonyan.


Tovább a szinhaz.org cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2019-06-22 07:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.