Keresés a honlapon:

Michelangelóról a kortársak szemével – A test diadala. Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet (Veress Ferenc)

Azzal alighanem mindenki egyetértett volna a reneszánsz Firenzében, hogy a rajz minden művészet alapja – csak abban oszlottak volna meg a vélemények, hogy milyen is az igazán jó rajz, és hogyan kell a mesternek a rajzot használni. A legnagyobb eltérés valószínűleg a festők és a szobrászok véleménye között mutatkozott volna, lévén a festő szemléletmódja – és így a rajzának előadásmódja – a szobrászétól különböző. Miközben a festő, feloldva a részleteket, a kontúrokat lágyabbá teszi, a szobrász – a plasztikai megvalósításra gondolva – ugyanezeket a részleteket kihangsúlyozza. Ezért is mondhatta Leonardo da Vinci: Ne csináld figuráid körvonalát más színűre, mint a környezetük, amellyel határosak, vagyis ne tégy sötét profilt a háttér és figuráid közé. Ugyanő kritikusan viszonyult az anatómiai részletek túlzott hangsúlyozásához is: Ó anatómus festő, vigyázz: nehogy a csontok, inak és izmok túlságos ismeretében valami göcsörtös festővé légy, abban az igyekezetedben, hogy aktjaid valamennyi érzésüket kifejezzék. (Leonardo da Vinci: A festészetről)

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2019-05-24 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.