VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
„Nem jó hallgatni” – Szilasi László: Luther kutyái (Szmerka Dániel)
Szilasi a Luther kutyáiban egy motívummal járja körül és teszi fájdalmasan érzékelhetővé a hallgatás tapasztalatát, ez pedig nem más, mint a szar. – Szmerka Dániel esszéjét olvashatják Szilasi László Luther Kutyái című könyvértől.
Beszélhetnénk a betegségről, a rákról, az agydaganatról – überolhatatlanról (p. 90). Sőt, ízlelgethetnénk, nyammoghatnánk rajta, milyen borzalmas is az, fülünk, szemünk élezve rá, mert a kelet- és/vagy közép-európai, generációról generációra öröklődő én-tudatunk meghatározó szegmense a felszínen dédelgetett, a mélységben rettegett betegségtudat – a rák végtére is olyan, mint a világégés, nincs olyan család, amelyet így vagy úgy ne érintene – ahogy az önpusztítás-tudat: iszunk, dohányzunk, elrákosodunk. Ilyenek vagyunk, korán meghalunk. (Gondoljunk csak a magyar értelmiség két útjára.) A közhelyeken túl, persze van itt még valami. Például Susan Sontag A betegség mint metafora című esszéjében tett megállapítása a rákról, mely szerint a rák „olyan betegség, amelyet a titok homálya fed, és amely kóros rettegést kelt, morálisan, sőt a szó szoros értelmében is, fertőzővé válik.”, a rák az egyén betegsége, mindig a másiké, vagy az éné az azonosulni nemtudásban (Miért épp én?), a tudat harcában a testtel, következésképp a rák izolál: a külvilág a beteget, illetve a beteg önmagát. A közhelyek ezt az izolációt elfedni igyekeznek, de valójában nem csinálnak mást, mint mélyítik azt.
Tovább a litera.hu cikkére >>>
Megjelent: 2019-05-09 09:52:48
|
