Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Egyenesnek és őszintének lenni – Találkozás Szász Júliával (Mészáros Márton)

A kaposvári színészképzésben tanuló Szász Júliával igazságérzetről, versszavalásról, Csehov-drámákról beszélgettünk.
Szász Júlia színművész a Körhinta Marijaként először lép a Nemzeti Színház színpadára, de határon túli és vidéki előadásokon egy ideje már játssza a szerepet. A huszonnégy éves pályakezdő Aradon, magyar közönség előtt debütált a klasszikus Fábri-film színpadi változatában. Meghatotta, hogy a közönség felállva, sírva együtt énekelt a szereplőkkel.
A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciójának számító Körhinta című színpadi előadásban Waskovics Andreával váltott szereposztásban játssza a női főszereplő, Mari karakterét. A darabot négy évvel ezelőtt mutatták be, de akkoriban még nem szerepelt benne. Miként került a produkcióba?
– Marit eredetileg Waskovics Andrea játssza. Ő időközben a Vígszínházba szerződött, így nehéz egyeztetni vele az évad összes előadásnapját. Tavaly áprilisban Vidnyánszky Attila igazgató úr, a darab rendezője megkérdezett, volna-e kedvem beugrani, mert már akkoriban azt tervezte, hogy készít az előadásból egy utaztatható verziót, amit minél több helyre el lehet vinni, elsősorban a határon túlra. Ehhez egy kicsit fel kellett újítani az előadást, én ebbe a fázisba csöppentem bele.

Tovább a magyarkurir.hu cikkére >>>

  
  
 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.