Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


„Nagyon más, mint korábban” – Maksai Kinga interjú (Schütz Gabriella)

– Emlékszem, amikor hazafelé vittem a kötetet a könyvesboltból, gondoltam, séta közben belelapozok. Aztán azon kaptam magam, hogy az utcán, a járda szélén állva már vagy tíz perce olvasom, és nem tudom abbahagyni…

Ez az első könyved, honnan tudtad, hogyan kell megírni? Ösztönből jött, ráéreztél, voltak segítőid, egyáltalán hogyan kezd el valaki egy első könyvet megírni? Avass be, kérlek!

– 2017-ben másodszorra pályáztam az Aranyvackor-díjra, és akkor a Cerkabella Könyvkiadó különdíját nyertem el a Mia&Maja első fejezetével. Amikor elkezdtem írni a könyvet, volt egy vázlatom, egy elképzelésem, hogy honnan hová jut a történet, mi lesz a szereplőkkel a regény végén. Aztán csak írtam és írtam, és egyre pontosabban tudtam, hogy kivel mi fog történni. A szerkesztőm, Lovász Andrea is rengeteget segített a megjegyzéseivel, kérdéseivel. Volt, hogy éreztem, valami nem egészen olyan, mint gondoltam, de sehogy sem tudtam megfogalmazni, mi a gond, ám ő meg tudta ragadni a dolgot. Ezen kívül éppen a regényírás időszakában jártam az ÍRÓDA gyerekirodalmi tanfolyamra, ahol gyerekirodalommal foglalkozó szakemberek tartottak előadásokat, és volt műhelymunka is, úgyhogy ott is sokat tanultam.

Tovább a barkaonline.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2019-03-24 10:51:52

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.