VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
AL Berto: Tűzvészkert, ford. Urbán Bálint (Vígh Levente)Valami egészen megrendítőt állít a keresztény emberképről, jóllehet magáról az emberről az, aki a gondviseléssel együtt elvonja a történelemtől a metafizikai vonatkozásokat. Arról az emberről, aki nem tud megszabadulni a transzcendencia utáni honvágytól, hiszen már pusztán azzal, hogy halandóságát valamiképp elgondolni képes, „metafizikára kárhoztatott lény” (Leszek Kołakowski: Metafizikai horror, Osiris–Századvég Gond, 1994, 23.). Érdemesnek látszik megfontolni ezt egy olyan kötet esetében, amely már címével is „az önmagát felégető idilli hely, a locus ameonusból locus horrendusba váltó tér toposzá”-t (Urbán Bálint kötethez írt utószava, 60.) hozza mozgásba, és amelyben a szenvedés útjára, úgy tűnik, a kiüresedett (nemzeti) ideológiák, az otthonként már nem elgondolható haza vagy épp az öregedésével, megbetegedetten árulóvá vált test kényszerít.
A Tűzvészkert „passiótörténete” talán nem egyéb, mint maga a feltámadás és megváltás lehetőségeitől megfosztott testi szenvedés, és az ebből is következő otthontalanság egyetemes tapasztalatának nyelvi artikulációs kísérlete. Így nem is kevesebb, mint a leküzdhetetlen jelenlétigényből mindig is következő szerepproblémák színrevitele – mondhatni, annak az általános érvénnyel megfogalmazott elméleti belátásnak a sajátos, központi poétikai kihívássá emelése,
Tovább az alfoldonline.hu cikkére >>>
Megjelent: 2019-03-04 05:36:00
|