Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Lábjegyzetek Szilénoszhoz – Végh Attila: A görög dráma esszészótára (Karap Zoltán)

Ha a filozófia tanszékekből lett szabadbölcsész képző intézmények nem szűnnek meg, hamarosan eljön az idő, amikor Heidegger és Nietzsche magyar recepciójának tárgyalásából nem maradhat majd ki Végh Attila életművének említése sem. De nyugodtan mondhattam volna klasszika-filológia és irodalom tanszékeket is, mivel a szerző 2017-es legutóbbi esszékötetére legalább négy tudomány – a filozófia, a klasszika-filológia, az irodalom-tudomány, valamint a színháztudomány – olvasóközönsége is igényt tarthat, és akkor még nem beszéltünk a színházkedvelő laikusok táboráról. Ennek ellenére mindezidáig egyik területről sem születtek mélyebb elemzések, amelynek lehetséges okai már önmagában is érdemesek a kutatásra. Az interneten böngészve hamar kiderül: a szerző műveinek viszonylag csendes fogadtatása már-már menetrendszerű.[1] Jelen írás célja, hogy ezt a csendet A görög dráma esszészótárának elemzésével egy tanulmány erejéig megtörje, és bár a helyzeten talán csak az életmű monográfia-igényű elemzése tudna érdemben változtatni, amellett próbálok érvelni, hogy A görög dráma esszészótára nem egyszerűen egy irodalomtudományi vagy klasszika-filológiai munka.

Tovább a naputonline.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2019-02-08 11:21:20

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.