Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Teljes gőzzel keletnek – Christian Rivers: Ragadozó városok (Farkas György)

A Philip Reeve regényfolyamának első kötete alapján készült steampunk fantasy biztos, hogy nem lesz az év filmje, mégis van benne annyi szusz, amivel szép kis rajongótábort építhet maga köré, főleg, ha az induláskor látott profit-alulteljesítés nem vágja el a folytatás(ok) lehetőségét.
 
Philip Reeve 2001-ben megjelent kötete egy posztapokaliptikus közegben játszódó fantasy, amelyben egy hatvanperces háborút követően a most ismert világ nagy része elpusztult, és még a földrészek elhelyezkedése is megváltozott. A túlélők legnagyobb része mozgó településeken él, amelyek város méretű és funkciójú gőzgépmonstrumok formájában járják a kihalt vidékeket. A nagyobb, gyorsabb és erősebb városok az erőforrások utánpótlása érdekében vadásznak a kisebbekre. Ebből adódik a film magyar címe is, hiszen az eredeti alapján inkább lenne megfelelő magyarítás a „halandó gépezetek”. Egyébként a könyvsorozat amerikai kiadásának címét is a könnyebben befogadható „Éhes Városok krónikái”-ra lehetne lefordítani.
 
  
  

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.