Keresés a honlapon:

Haász István – A fecsegő potyautas 32. (Szív Ernő)

 

A tökéletes alkalmatlan emberi fogyasztásra, a tökéletes egy nagy választási csalás, egy lélektani humbug, cirkusz, mutatvány, hipnózis, ha és amennyiben nem rontjuk el. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.

Nagy László nézi a nonfiguratív képeket, upsz, ki is viszi át ezeket. Én?! Nagyon furcsa dolog, nincsen ember, hol az ember, hol van az, ami fenséges, ünnepi, méltó. Mi, ugye, Kondorban gondolkodunk.  A formában miféle lélek lakik? Mondjuk, 1969-ben vagyunk, a Balatonnál már sercegve sül a hekk. Táncdalfesztiválok. Prága, de csitt. Kiválaszt az ÉS képszerkesztője, Nagy László vagy hat alkotást, és aztán a lap minden számában publikáltatik egy-egy kép. Kérem, ez debütálás! Van egy nagy bérház, meglehetősen lepusztult, pereg a vakolat, mintha az idő kapargatná gyerekkézzel, pedig szemben áll a nagy, gazdag nemzeti bank, itt székel a méltóságos ÉS. Erősen különös érzés arra gondolni, hogy Nagy László kolléga volt egykor, a Laci. Előd. Hogy ez a régi fiú, mert én biztos fiúztam volna, ha akkor élek, és biztosan azt mondtam volna, de jó hogy a Pistát, azt a fiatal tanár fiút lehoztad (közölted), Lacikám, ajvé.

Tovább a revizoronline.com cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2018-04-16 07:24:46

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.