Keresés a honlapon:

Neveden szólítalak, enyém vagy Kritika Koller Margit kiállításáról (Tomcsányi Sára)

Forrás: ujmuveszet.hu 

„De mi van az arctalanokkal, / akiket látnunk se kellett, mégis megszerettünk?”[1]

Koller Margit szobrászművész Az enyhülés tere – Helyteremtés a perinatális gyászban érintetteknek című kiállításán a fájdalom és a veszteség nem építészeti pilléreken, tartóoszlopokon vagy hősi emlékművek vállán oszlik el mint láthatatlan súly, hanem női kórusszólamokból font védőháló tartja (és nem csak a megnyitó eseményen, ahol a Varsányi SzIrének tagjai énekeltek), mely erős, ugyanakkor láttatni engedi a terhet, amit tart. A kiállítás egészén végighúzódó művészi narratíva azt az érzetet kelti, hogy a nemzet férfihősei uralta köztereinken a női közösségi reprezentáció utópiaszobra nem sorfalat képezne, hanem az elképzelt szoborcsoport tagjai egymás felé fordulnak, vállaik közösen tartják a veszteségeket – de nem mindegyik test egyedül, csendben küzd a sajátjával, hanem egymást meglátva és meghallva elmondják történeteiket, hogy kiszabadulhasson az a belső gyász, amellyel – reprezentációs lehetőségek nélkül – nagyrészt egyedül, csendben küzdenek.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2026-03-06 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.