Keresés a honlapon:

Wirth Abigail: Szégyelljük bevallani, hogy emberiek vagyunk — interjú (Kocsis Katica)

Wirth Abigail Fotók: Csiki Vivien / Kultúra.hu

Wirth Abigail a mai generáció szorongásairól – a szerelem ügyetlen ritmusairól, az anyaság kimerítő szépségéről – beszél, miközben művei nem mondanak le az esztétikumról sem. Festményein groteszk és bájos macskák ábrázolásán keresztül boncolja az érzelmi bizonytalanságot, kerámiái pedig újabban monumentális pillangótestet öltenek. Miközben művei aprólékosak, díszítettek és olykor meseszerűek, valójában nagyon is a jelen pillanatban gyökereznek: abban, ahogy ma próbálunk helytállni, szeretni, alkotni és nem szétesni. A héten vele randiztunk.

Hogyan dőlt el, hogy művész leszel?

Valahogyan mindig is evidens volt, hogy valamilyen kreatív dologgal fogok foglalkozni. Művészcsaládban nőttem fel, anyukám csomagolás-, apukám szemüvegtervezéssel is foglalkozott, így nálunk a barkácsolás, kézművesség természetes közeg volt. Waldorfba jártam első általánostól érettségiig: ott a kézzel való alkotás nem hobbiként, hanem létezésmódként van jelen. A legelső kerámiaemlékem pedig alsós koromból való.

Tovább a kultura.hu cikkere >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2025-11-12 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.