Videó

Posta Ákos István videója




Keresés a honlapon:


Egyedül érkeztem – Augusztinyi Fruzsina kiállítása (Zeck Julianna)


Kiállítási enteriőr ╱ Augusztinyi Fruzsina ╱ Hiatus ╱ Telep Galéria ╱ 2025 ╱ Fotó: Fejér Bernadette

Augusztinyi Fruzsina Hiatus című kiállításának rendhagyó megnyitója április 24-én volt a Telep Galériában. Ez egy három részből álló sorozat második állomása: az első, a Hasítottunk magunkból egy darabot, hogy a töredékek ből otthont építhessünk című a Kastner Kommunity terében volt, ahol az alkotó 2017-ben készült fotográfiáit láthatta a közönség. A harmadik és egyben befejező kiállítás a FUGA-ban fog megvalósulni, ahol Augusztinyi Fruzsina a fogyatékkal élő gyerekek készségfejlesztéséhez kapcsolódó tapasztalatait osztja majd meg a látogatókkal.

Nemcsak a háromrészes széria térben és időben való elválasztottsága miatt különleges ez a kiállítássorozat, hanem a Hiatus megnyitója miatt is – és az alkotó személye, hozzáállása és vagánysága miatt. A Telep Galéria kurátora, Mayer Kitti rövid bemutatóján kívül tulajdonképpen nem volt klasszikus értelemben vett megnyitóbeszéd, hanem „csak” egy beszélgetés Augusztinyi Fruzsina alkotó és Szirtes Lili szakpszichológus között. Ezáltal kicsit mintha belestünk volna egy terápiás beszélgetésbe, ahol a szakpszichológus egyben csodálója is a páciensének, aki kendőzetlenül, őszintén, de kellő távolságot tartva beszél a saját traumáiról és azok feldolgozásának történetéről. Mindezt úgy, hogy fogalmunk sincs, mi is történhetett pontosan, hiszen csak töredékeket kapunk a valós történetből.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

  
  

Megjelent: 2025-05-26 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.