VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
„Én itt maradok” (Weis János)
„Új világot teremtett a német irodalomban” – Weiss János írása a nagy sikerű Saša Stanišić legutóbbi könyvéről. A könyv az elmúlt év májusában jelent meg, és mind az olvasók, mind a kritikusok nagy elégedettséggel fogadták. Még azt sem felejtettük el, hogy 2019-ben jelent meg a szerző Herkunft [Származás] című regénye, amelyért számos díjat és kitüntetést kapott, köztük a Német Könyvterjesztők díját. Utóbbi zsűrije így indokolta döntését: „Saša Stanišić annyira jó elbeszélő, hogy még az elbeszéléssel szemben is bizalmatlan. E regény minden mondata alatt ott rejtőzik a megközelíthetetlen származás, ami egyben az elbeszélés mozgatórugója is. Ez csak töredékeken, fikciókon és a történelem lehetőségeivel folytatott játékon keresztül közelíthető meg”. Stanišić tizennégy évesen a családjával 1992-ben, az akkor kezdődő háború elől menekült Németországba Bosznia-Hercegovinából. A család Heidelbergben telepedett le. („Heidelberg számomra olyan volt, mint egy esetleges város. Tizennégy éves voltam, és még sohasem hallottam róla, és még kevésbé sejtettem, hogy milyen jól lehet ott sétálni a Neckar partján, mondjuk egy filozófia szakos egyetemista lánnyal” – írja a regényben.) A könyv ide-oda ingadozik a memoár és a fikció között. A bázis, mint a fülszövegben olvashatjuk, mindenesetre a következő: „A Herkunft egy olyan faluról szól, amelyben már csak tizenhárom ember él, egy olyan országról, amely ma már nem létezik, és egy szétszóródott családról, amely az enyém. Ez a könyv arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi az, ami hozzám tartozik – önportré felmenőkkel. És e portré kudarca.” Talán nem túlzás: a Herkunft az ezredforduló utáni német irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. És érezzük: innen a továbblépés nagyon nehéz lesz. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
Megjelent: 2025-05-09 14:00:00
![]() |