Keresés a honlapon:

A nyitott kapcsolat – Szeri Viktor: I Quit Ordinary Dancing / Trafó (Szoboszlai Annamária)

Fotó: Páll Tamás (Kép forrása: tanckritika.hu)

A darab úgy férkőzik a befogadó közelébe, hogy közben jelzi, nem akar semmi különöset mondani, közölni, nem vár tőled mást, mint azt, hogy jelen legyél.

Négy oldalról öleli körül a nézőtér a színpadot, négy irányba fordulhat el az előadóművész, ha a közönséget akarja érzékelni. Bensőséges az ilyen tér, intim és egyenrangú, mert a „mindent és mindenkit szemmel tarthatok, ha akarok” érzetét kelti, a nézőnek pedig még azt a szabadságot is megadja, hogy maga döntse el, mely nézőkkel szeretné szembetalálni magát, kiket látna szívesen a Vavra Júlia, Gláser Márton és Szeri Viktor hármasnak a hátterében. Nem mintha nem lenne mit nézni a színpadon, de arra az esetre, ha mégis öncélúvá ürülnének a percek, kárpótlásul szolgálhat egy, a fejét érdeklődve felszegő, vagy épp horgadva bóbiskoló kritikus-kolléga látványa a túloldalon. Nemegyszer elidőzöm az arcokon. Kutatom, hogy ez a szűkre szabott eszközkészlettel dolgozó, s a monotonitást mint elvi alapvetést alkalmazó darab milyen reakciókat hív elő. Abból, hogy mindeközben maguk az előadók is hozzám hasonlóan ebből „táplálkozva” mozdulnak, ebből néznek, ebből billentenek csípőt és biggyesztenek vállat, akár az is következhet, hogy a cél egy olyan közösségi alkotásmód vagy művészi forma prezentálása, melyben összemosódnak a szerepek. Az mindenesetre bizonyos, hogy az előadók – anélkül, hogy tolakodóvá válnának – folyamatosan keresik a közvetlen szemkontaktust. Ha valamit, ezt biztosan őrzöm még jó ideig ebből az előadásból.

Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2025-02-18 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.