Videó

A Danubia Televízió videója




Keresés a honlapon:


Akinek barátja az egész magyar irodalom – A 80 éves Kemsei István köszöntése (Dobri Imre)


Kemsei István 2017-ben az Illyés Gyula-díj átadóünnepségén Kép forrása: mma.hu

Idén ünnepli 80. születésnapját Kemsei István költő, író, esszéíró, kritikus, a 2018. év Kortárs-díjasa. Cikkünkben a KO szerkesztőinek köszöntőjét olvashatják, megidézve az elmúlt évtizedek során a Kortársban tőle megjelent, valamint az ő műveiről is szóló esszéket és kritikákat.

Éppen húsz évvel ezelőtt állapította meg Baán Tibor Kemsei István az előző esztendőben Év Könyve díjjal elismert Valamennyi időnk című tanulmánygyűjteménye kapcsán a Kortársban, hogy az abban megjelent írások fehér foltokat tüntetnek el „az irodalmi értékeléssel s pláne a mélyebb elemzéssel folytonosan elmaradó kritikaírás térképéről”. Kemsei István ugyanis többek között József Attila-, Illyés Gyula- és Utassy József-díjjal elismert költői munkássága mellett egy rendkívül széles látókörű és szellemi kalandokban inspirálóan gazdag kritikusi és esszéírói életművet is alkotott, melynek elismeréseként 2018-ban szerkesztőségünk Kortárs-díjban részesítette.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2024-08-08 14:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.