VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Fémes bizonytalanság. – AHA Kollektíva: Senkiföldje / Trafó Kortárs Művészetek Háza (Turbuly Lilla)
A fotók forrása a trafo.hu Itt minden innen van a bizonyosság határán, minden emlékeztet valamire, de mégsem az. „Egy hely, ahol semmi nincs, de bármi lehetséges.” Így határozzák meg az alkotók a színlapon a címbeli Senkiföldjét. És a Staféta program keretében létrejött előadás kétségkívül kísérletet tesz arra, hogy adjon egy lehetséges választ: mi minden fér bele ebbe a bármibe. Az előadás két, markánsan elkülönülő részre oszlik. A második fele egy „hagyományos” kortárstánc-előadás, egyre mozgalmasabb szólókkal, kettősökkel és többesekkel, végül vad, trikóletépős kavargással Porteleki Áron fémes, repetitív zenéjére. Az alkotók (akik közösen hozták létre az előadást, külön koreográfust nem tüntettek fel) itt bizonyítják, hogy technikás, jól képzett táncosok. Játszanak a kinttel és a benttel, ami ebben az esetben a függöny két oldalát jelenti, sőt, játszanak magával a függönnyel is: hol igen-igen lassan, hol hirtelen mozdulatokkal tárul és záródik. Van ebben a függönyrángatásban valami szándékolt ügyetlenség is – legalábbis szándékoltnak érződik az előadás más, szintén szándékoltan ügyetlenkére vett részleteivel összecsengve. A második rész erőteljes ellenpontja a cseppet sem hagyományos és nagyon kevéssé dinamikus elsőnek. Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>
Megjelent: 2024-05-12 14:00:00
|