Keresés a honlapon:

„A semmi ősebb”? – Bergson, az „egzisztencialisták” és magyar írók a Semmiről (Angyalosi Gergely)

Angyalosi Gergely Fotó: Stekovics Gáspár

Ha a Semmi helyének és szerepének változásairól a filozófiában általában véve kívánnánk beszélni, természetesen a görögöknél kellene kezdenünk, majd folytatnunk Lucretiusszal – nem is sorolom tovább. Ebben a dolgozatban jóval szerényebb merítéssel elégszem meg, a végtelennek látszó téma egy kis szeletével. Éppen azért kezdem a mondandómat Bergson példájával, mert ő azon ritka filozófusok egyike volt, aki „álproblémának” vagy „illúziónak” minősítette a Semmi filozófiai problémáját. Tette ezt a Teremtő fejlődés negyedik fejezetében 1907-ben, a következő alcímmel a tartalomjegyzékben: „A semmi és a változatlanság eszméinek elemzésén alapuló vázlatos kritikája a filozófiai rendszereknek. A lét és a semmi.”[1]

A változatlansággal kapcsolatos első filozófiai illúzió az, amikor nem veszünk tudomást arról, hogy a valóság folyamatosan készül vagy bomlik, de sohasem kész. Ez az értelem általános működésével függ össze, ez utóbbi ugyanis az alakulásból csak állapotokat, a tartamból csak pillanatokat vesz tudomásul (mint ismert, ezt nevezi Bergson a gondolkodás „mozgófényképes szerkezetének”). A második illúzió vonatkozik a semmire. A spekuláció ugyanis mindig az ürestől tart a teli irányába, a hiánytól a jelenlét felé, a „valóságtalantól a valóságos” felé. Mindig a nem jelenlévő valóságot keressük, ezért „a másodiknak hiányáról beszélünk ott, ahol az elsőnek jelenlétét tapasztaljuk”.[2] Másként fogalmazva: azt, amink van, annak a függvényében fejezzük ki, amit meg szeretnénk szerezni. (Ezt Bergson egyáltalán nem ítéli el, sőt a cselekvés tartományában abszolút jogosultnak tartja.) 

Tovább az ujforras.hu cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-03-23 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.