Videó

A Danubia Televízió videója




Keresés a honlapon:


„Megszerettem menet közben az életet” – Interjú Ujj Zsuzsival (Barcza Réka)


Ujj Zsuzsi: Önarckép, 1987 (Fotó / Forrás: Ujj Zsuzsi)

„Az a vihar, ami bennem tombolt hosszú évekig, elült” – mondja Ujj Zsuzsi fotós, performer, a Csókolom zenekar énekese, dalszerzője. Egyik leghíresebb képe a Trónusos, amelyet 2009-ben a bécsi Mumokban, 2012-ben pedig a londoni Tate Múzeumban is kiállítottak. Azóta New York-i és Los Angeles-i galériákban is bemutatták fotóperformanszait. Jelenleg a Liget Galéria Lerántjuk a leplet című csoportos kiállításán látható három felvétele, májusban pedig az acb Galériában nyílik önálló tárlata. Ujj Zsuzsival a Fidelio új, Dalok nyomában című sorozata kapcsán ültünk le beszélgetni, kikérdezve őt a zenekar legtöbbet feldolgozott szerzeményéről, a Dunántúli slágerről.    

A Csókolom egyik legismertebb dala a Dunántúli sláger. Jó néhány zenekar feldolgozta a számot, köztük az Amorf Ördögök, majd a 2008-as Magyar Dal Napja alkalmából Presser Gábor is, más zenészekkel együtt. Hogy született a dal?

Dunántúli vagyok, veszprémi. Korábban „tomwaitses” vagy „Ahol nincs folyó” címen futott. Végül Dunántúli sláger lett és maradt. A zene a Yesterday is here című Tom Waits dalnak az egyik motívuma. Nem egy az egyben, nyilvánvalóan, hanem csak egy részlete. Egyszer-kétszer hallottam ezt a számot egy bakelit lemezről, nem emlékeztem, hogy onnan való a dallam, csak megírtam rá a szöveget. Amikor már készen volt, mások hívták fel rá a figyelmem, hogy ez egy Tom Waits-dal. 1988-ban írtam, akkor még Csókolom sem volt. A Liget Galériában adtuk elő Zalka Imrével, Vető Jánossal és Fákó Árpáddal a kiállításmegnyitómon.

Tovább a fidelio.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2023-06-18 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.