Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Golania Magna. Az ökopunk neovágáns – horváth benji emlékmű a jövőnek című kötetéről (Makáry Sebestyén)

 

Miért Golania Magna, miért ökopunk, miért neovágáns? Aki figyelemmel követi a nemrégiben Szamarak Költői-díjban részesült Horváth Benji költészetét, bizonyára sejti, mire gondolok, hiszen az emlékmű a jövőnek szerves folytatása Horváth korábbi költészetének. Ha e költészet eredetét, születését – így meghatározó csillagzatát – keressük, jobban rálátunk, hogyan alakult ez a kortárs közegben markáns, egyéni, egyszerre archaikus és egyszerre kortárs hangon megszólaló líra. A kötet nyitóverse is (Roots radicals, egy punk dal címét idézve), amely egyben a kötet legkiemelkedőbb versei közé tartozik, e visszatekintés felől közelít a jelenhez. Ahogy a gyökerek – „Amikor kölyökpunkok voltunk, köptek utánunk” – meghatározzák a fát, úgy a vers is filozófia-, világlátás- és életútösszegző (-sűrítő) is egyben.

Míg a punkokra, goliárdokra, vágáns költőkre úgy gondolunk mint a társadalom peremén elhelyezkedő csoportokra, addig Horváth – már az első versből kitűnik – nem izolált csoportosulásokat, hanem kohéziót, de legalábbis összefüggést lát/él meg „ebben az ezerarcú, istenektől és hagyományoktól hullámzó medencében”, ahol egykor „patakok és erdők / uralkodtak – ma rómaiak, tatárok, törökök, / szlávok, szászok, örmények, zsidók, románok / és magyarok szelleme keveredik”, és ahol a domesztikált ember még mindig és örökké összefügg a természettel: „Sötét fenyvesek könnyeit, elfelejtett ösvények / horzsolásait viseli a bőrünk. Ezt a sokarcú testet nem / lehet uralni sokáig. Ezt a szellemet / nem szelídíti meg törvény. Kiköpi magából.” Kiköpi, mint a társadalom a punkokat és a goliárdokat. 

Tovább az ujforras.hu cikkére >>>

 

  
  

Megjelent: 2023-02-01 14:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.