Keresés a honlapon:

Üzenetekről és mellékhatásokról (Kemény Zsófi)

Győri Blanka – Labus Miron: Hüledék vetemény ╱ 2016-2019 ╱ mail art photobook

8 év elteltével eszembe jutott, hogy visszaolvasnám az első, gimnáziumi nagy szerelmemmel való SMS-ezést. Ennyi idő után talán már nem okozna lelki összeomlást. Meg is nyitottam, de nem voltak már meg az SMS-ek a telefonon. Így aztán mégiscsak okozott lelki összeomlást, hiszen az életemnek az egyik leg-mindenteldöntőbb időszaka szűnt meg ezzel létezni. Nem a tartalom, hanem magának az üzenetnek a hiánya okozta az összeomlást. Mert az üzenet fontos.

Ha hirtelen eltűnne az internet és minden ott tárolt emlék, fotó, egymásnak küldött mém, nagybeszélgetés-lenyomat vele együtt, talán megértenénk az írott levelek fontosságát is. A dédunokánk talán nem így menne oda az unokánkhoz:
– Anyu, találtam egy Instagram DM-üzenetváltást a dédmama és a dédpapa között, felolvasom: „dédpapa: tokre tecel lol, dédmama: akkor jo. Dédpapa: bocs, nem ide, de hamar veletlenul ide irtam, akor mizu.” Anyu, szerinted ebből bimbózott ki a szerelmük? Milyen romantikus!
Rettegek, hogy ha így haladnak a dolgok, akkor az élőbeszédből is eltűnnek majd az ékezetek. De akkor honnan fogjuk tudni, hogy ha valaki azt mondja: utal a papa, nem arra gondol igazából, hogy utál a pápa? Az idomulásra vagy az időmúlásra gondol? Ural vagy Urál? Méz vagy mez? Védelek vagy vedelek? Belém vagy belem? Alom vagy álom? A pontosság, a precizitás ha eltűnik, nagy bajban leszünk.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-11-04 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.