Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Dugig vággyal a szív – Kántor Péter Elegendő ok című kötetéről (Bedecs László)

 

Nem annak készült, de végül posztumusz kötetként jelent meg Kántor Péter utóbbi 4-5 évben írt verseinek gyűjteménye, de mégis nehéz lenne nem a váratlan halál ténye felől olvasni. Úgy, mint egy búcsúzó, az életművet visszavonhatatlanul lezáró könyvet. A hetvenkét éves korában elhunyt költő hetvenkét oldalon közreadott szövegeiben ugyanakkor legfeljebb az öregedéssel, a lassulással, az itt-ott felbukkanó fájdalmakkal, a távozó barátokkal kapcsolatos részletek utalnak az idő múlására, a halál közeledésére, de annak közvetlen veszélye nem bukkan fel. Inkább a nyugdíjas éveire berendezkedő, új foglalatosságokat kereső, a mindennapjait hasznos és érdekes foglalatosságokkal kitölteni igyekvő beszélő lép elénk, akinek nagy-nagy nosztalgiája van a régi élete, életmódja, környezete iránt, aki gyakran kedvetlen, depresszív, motivációját vesztett, de aki semmiképp sem temeti magát, egy szóval sem búcsúzkodik. Inkább tervez, még ha csak szerényen, saját korlátait belátva is. Nem nagy utazásokat például, inkább csak sétákat a Duna-parton, a hidakon: az egyiken át Budára, a másikon vissza Pestre.

A sors azonban másként akarta: az épp a gyászverseivel a legfontosabb kortárs költőink közé emelkedett költőt, nekünk, az olvasóinak kell gyászolnunk. A legjobb út, természetesen, a versek olvasása és újraolvasása, valamint a versekről folyó beszéd és beszélgetés folytatása, lehetőség szerint vitákkal, vagyis az elismerő körök mellett az esetleges gyengeségeke, hiányosságokra, rossz alkotói döntésekre is rámutatva. Ezt a gyűjteményt is így érdemes kézbe venni.

Tovább az avorospostakocsi.hu cikkére >>> 

  
  

Megjelent: 2022-05-15 14:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.