Videó

Timor Shah videója




Keresés a honlapon:


Nem csak játék és mese – Interjú Tóth-Czifra Júlia szerkesztővel (Papp Gréta)

 

 Tóth-Czifra Júlia (Fotó: Oláh Gergely Máté)

A könyvkiadás folyamatában „láthatatlan”, ugyanakkor az egyik legfontosabb láncszem a szerkesztő. A Kalligram Kiadó egyik szerkesztőjével, Tóth-Czifra Júliával arról is beszélgettünk, hogy ez a kívülről monotonnak tűnő feladatkör milyen motiváló kihívásokat és örömöket rejt magában.

Egy interjúban említetted, hogy már egyetemistaként irodalmi beszélgetéseket vezettél. Gyerekkori álmaid között szerepelt-e, hogy szövegekkel foglalkozz? Vagy konkrétan az, hogy szerkesztő legyél?

Érettségizőként dramaturgnak szerettem volna továbbtanulni, de abban az évben, amikor egyetemista lettem, nem indult ez a képzés. Aztán a magyar irodalom- és kultúratudomány szakon – nem kis részben a nagy tanáregyéniségek hatására – úgy éreztem, szívesen maradnék az akadémiai pályán. Hamar tudtam, hogy hivatásszerűen szeretnék szövegekkel foglalkozni, de hogy miként, az sokáig billegett. Szerkeszteni majdhogynem véletlenül kezdtem, viszont úgy villanyozott föl és mozgatott meg, olyan szellemi és érzelmi intenzitást jelentett, mint soha semmilyen munka azelőtt. De ennél sokkal érdekesebb, ahogy föltetted a kérdést: „gyerekkori álmaid között szerepelt-e”. Elgondolkodtam, vajon van-e, volt-e valaha olyan gyerek, aki szerkesztőnek készült.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 

  
  

Megjelent: 2022-03-22 14:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.