Keresés a honlapon:

Én voltam a magyar James Bond – Beszélgetés Halmosi Sándorral (Papp Sándor Zsigmond)

 

Nem a leglátványosabb költészet, és a szerző maga sem a folyton szerepelni vágyó költők közé tartozik. Pedig tíz kötet után, amelynek verseit számos nyelvre lefordították, Halmosi Sándor ott van azok között, akik megérdemlik a fokozott figyelmünket. A Neretva című kötete (itt olvashat róla bővebben) egy apokrif trilógia középső darabja, és egyszerre térképezi fel a látható világot és a legsötétebb anyagot. Fordításokról, versben való politizálásról, és három országban megélt kulturális hatásokról beszélgettünk.

– Tíz kötet után hogyan látod, bármiből lehet vers? Vagy inkább úgy van, ahogy a laikus képzeli, csak emelkedett és nemes gondolat szülhet igazi költészetet?

– Igen, bármiből, mert a vers nem más, mint felfokozott élet, elevenség, folyamatos komfortzónán kívüliség, élő lelkiismeret, őrlődés, vívódás, beszélgetés az angyallal. Itt és most. A legközvetlenebb kapcsolatunk a saját lelkünkkel, ami, ugye, finom kapcsolatot ápol a világlélekkel is. De húsz éve is ezt gondoltam erről. Vers nem az, amit mondani, vagy írni kell, vers az, amit hordani, viselni, élni kell. Megszenvedni. Mint a szöges övet. És az leginkább véres, nem emelkedett.

Tovább a konyvterasz.hu cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-02-06 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.