Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Utazás Haydn koponyája körül – Kritika a 33 változat Haydn-koponyára című előadásról (Arnótszky Judit Janka)

 
Jelenet a „33 változat Haydn-koponyára” című előadásból
Fotó: Horváth Judit

Az Örkény Színház előadása, amelyben egy koponyához beszélnek, simogatják, dobálják, akár egy modern feldolgozású Hamlet is lehetne, ám itt Haydnt és korát idézik meg, valamint egy Esterházyt a múltból, jelenből, jövőből.

Kétféle néző érkezik egy színházi előadásra: aki ismeri a megtekintendő drámát, és aki nem. Utóbbi nem feltétlenül vesz el az élményből, sőt egy jó színpadra állított műnek előismeretek nélkül is célja, hogy érthető és élvezhető legyen. Az Örkény Színház 33 változat Haydn-koponyára című előadása bőven tartogat meglepetéseket, ha nem elég jól tájékozott az ember. Viszont „nincs tombolacukorka a jó válaszokért”, fogalmaz maga Esterházy Péter, így mindenki nyugodt maradhat: nem elsődleges szerepe az utalásoknak és finoman beágyazott vendékszövegeknek, hogy azonnal beazonosítsa őket a néző. Erre egyébként a hömpölygő folyam nem is nagyon enged időt – mindenki kicsemegézheti, amit épp elkap.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2022-01-13 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.