Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Úgy gyilkolj, szívem, mint a moziban - Titkok a kertben (Papp Attila Zsolt)

Szerelmi és bűnügyi történet különös elegye a Titkok a kertben, üdítően – bár egy idő után fárasztóan – önreflexív vizuális stílussal és nagyszerű alakításokkal.

„Ez egy igaz történet” – jelenik meg a felirat a Titkok a kertben (Landscapers) című, a múlt év végén az HBO platformjain debütált minisorozat elején, majd az „igaz” szó eltűnik, hűlt helyét hagyva maga után, és ennyi marad: „Ez egy történet”. Az elsőre egyszerű gegnek tűnő mozzanat nagyon is jelentőségteljessé válik a négy epizódból áll széria megtekintése során, annál is inkább, hogy egy olyan képsorba ágyazódik, amely ugyanerre az önreflexív, „önleleplező” üzenetre erősít rá. El sem kezdődik a cselekmény, máris nyilvánvalóvá válnak a forgatási körülmények: a csapó elhangzása után az ügyfeléhez siető ügyvéd műesőben vág át a londoni tereken, utcákon. Az ügyfél pedig nem más, mint – erről is szűkszavú feliratban értesülünk – Susan Edwards, akit azzal vádoltak meg 2014-ben, hogy férjével, Christopherrel együtt aljas indokokból eltették láb alól a nő szüleit: a Wycherley-házaspárt lelőtték, majd azok vidéki házának kertjében elásták, hogy közel másfél évtizeden át hazudjanak az öregek hollétéről. Nem lényegtelen adalék, hogy eközben felélték áldozataik összes pénztartalékát, lényegében ez vezetett a lebukásukhoz is. Dióhéjban ez volt az a bűntény, amely annak idején, ahogy mondani szokás, megrázta Angliát: az Edwards-házaspárt 25 évnyi börtönre ítélték, a különös az, hogy mindmáig fenntartják ártatlanságukat, holott a bizonyítékok egyértelműen ellenük szólnak. A sorozat alkotói, Ed Sinclair és Will Sharpe épp ebből indul(hat)tak ki – az ártatlanság fölöttébb bonyolult kérdéséből.

 Tovább a filmtett.ro cikkére >>> 

  
  

Megjelent: 2022-01-11 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.