Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Túl a szórakoztató szociológián – Kritika Ladányi János Lassú elszakadás című kötetéről (Stermeczky Zsolt Gábor)

Ladányi János szociológus egy, a szakmájához képest nyíltan szubjektív vállalást tesz Lassú elszakadás című könyvében: saját életéről mesél, ezen belül is legfőképpen fiatal kora életteréről, Újpestről és annak környékéről.

 

A fülszöveg és az első oldalak alapján két várakozás alakult ki bennem Ladányi János kötetével kapcsolatban. Ezek közül az első formai jellegű, és a könyv bevezetőjének egyik részletén alapul: „Fontosnak tartom megemlíteni, hogy – akárcsak előző kötetemben – most is a tudományos igényű műveimnél megszokottnál jóval oldottabb és közérthetőbb stílusra törekedtem. Ugyanakkor még a látszatát is igyekszem elkerülni annak, hogy bármifajta szépirodalmi babérokra törnék – egyszerűen az új téma új stílust kívánt meg.” Ez a korai visszakozás artikulált szándékával éppen ellentétes hatást ér el: felébreszti a gyanút, hogy a könyv nyelvezetének mégis szépirodalmi jellege lehet. Ez a sejtés a második, Ladányi családjáról szóló fejezetben kezd a maga finomságában beigazolódni.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2021-10-05 14:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.