Videó

A Petőfi Irodalmi Múzeum videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

5kérdés – Bánkuti András

 

1.     Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

 

1976-ban, 18 éves koromban Hefelle József mutatott először számomra izgalmas képeket a szakiskolában. Ezek Yousuf Karsh portréfotói voltak, és megváltoztatták a gondolkodásomat a fényképezésről. Hruscsovról, a szovjet pártfőtitkárról készített két képről van szó. Az egyik a fotómodellnek, a másik pedig neki volt fontos. Az első kép nélkül soha nem készülhetett volna el a második. Churchillről készült képe is legendássá vált. A fáma szerint a műteremben vadul szivarozó angol miniszterelnök kezéből hirtelen kikapta szivart, majd exponált. Hihetetlen dühös, elszánt kép született. A Life magazinban kétszer is publikálták. Először belső, egészoldalas kép lett, később, 1945-ben, újra címlapra került. (Mindkét lap megvan a gyűjteményemben.)
Egy év múlva, 1977-ben az Új Tükör című lap tanulója lettem. Közvetlenül Révész Tamás tanulója, de Szalay Zoltán is sokat foglalkozott velem. Révész Búcsú a cigányteleptől című kiállítása és könyve is fontos felismerést és kiállást mutatott számomra.

Tovább a punkt.hu cikkére >>>

 

  
  

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.