Keresés a honlapon:

A kilátástalanság krónikása – kritika Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj című kötetéről (Hlavacska András)

A szabadság elvesztéséről, a kitörés lehetetlenségéről szóló tragikus családtörténetében Kiss Tibor Noé pontos képet fest a peremvidékre szorultak mindennapjairól. Szereplői roncsoló időtlenségbe ragadtak, a legmegrázóbb mégis az, ahogyan a szöveg sajátos poétikájával is kihangsúlyozza ezt.

Fizikailag és/vagy lelkileg nyomorúságos környezetbe zárt közösség mindennapjait bemutató történetekből a magyar prózában nincs hiány. A perifériára szorultak, az elhagyatottak léthelyzetét tematizáló regényekben, novellafüzérekben általában kétféle forgatókönyv érvényesül. Az első esetben a csoportból és a helyről nincsen mód kitörni, a szabadulásért tett erőfeszítések vagy eleve kudarcra vannak ítélve, vagy tragédiával végződnek (ide sorolható Tar Sándor több elbeszélése, Kálmán Gábor Nova című kisregénye vagy éppen Kiss Tibor Noé 2014-es írása, az Aludnod kellene). A második esetben lehetőség nyílik a szabadulásra – gyakran az elbeszélő az, akinek ez sikerül, így már némi távolságtartással számolhat be emlékeiről (pl. Bodor Ádám Sinistra körzet, Borbély Szilárd Nincstelenek, Háy János Napra jutni). Kiss Tibor Noé új regénye, a Beláthatatlan táj az utóbbi írásokhoz áll közelebb.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-02-13 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.