Videó

Szénégető Richárd videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

„Ilyenkor kiderül, hogy a koncert a közlésről szól” – interjú Balog József zongoraművésszel (Werner Nikolett)

Balog József zongoraművész tehetségével korán kitűnt kortársai közül, mára pedig telt házas koncertek és díjak hada áll a háta mögött. Ahol megfordul, ott megmarad a hallgatóság emlékezetében, hiszen mérhetetlen őszinteséggel idomul a zenéhez és a közönséghez.

Számos díjat és ösztöndíjat kaptál eddigi pályád során. Hogyan élsz ezekkel a kitüntetésekkel? Hogy adod vissza mindazt, amit általuk nyertél?

A tanulmányaim közben sok versenyen vettem részt. Az ezeken elért eredmények mindig nagyon jókor jöttek a pályámon, és fontosak voltak a karrierépítésben. A Liszt-díjat, a Liszt Ferenc Hanglemez Nagydíjat és a Lajtha-díjat már egy-egy lemezre, illetve a munkásságom addigi eredményeire és minőségére kaptam. Természetesen igazán büszke vagyok rájuk, de soha nem hajtottam értük. Mindenekelőtt a zene és a játékom kvalitása érdekel: ha ezt megjutalmazzák, az nagyon megtisztelő. A legnagyobb elismerés persze mindig az, ha érzem a közönségen, hogy velem együtt lélegzik és átszellemül az előadott remekmű hallatán.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

  
  

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.