Keresés a honlapon:

Halványan sejthető szóárnyak – Interjú Jaromír Typlttel (Svoboda Róbert)

1749: Nagyrészt még ma is él a letört orgonaág fölött zokogó, éhező „Pierrot” képét festő romantikus elképzelés a költőről, holott a versalkotó szerepe és alakja – és ezzel együtt a költészet fogalmának a tartalma is – szüntelenül fejlődik. Manapság teljesen természetes kidomborítani egy-egy irodalmi alkotás zenei vagy vizuális oldalát, éppúgy, mint hangsúlyosan szóhoz juttatni a saját verseit előadó, azaz végső soron színészkedő szerzőt. Nem ritkaság tehát, hogy egyre több mai költő olyan sokoldalú mestere a művészetének – vagy művésze a mesterségének –, aki nem kíván elrejtőzni a könyvek és folyóiratok lapjai mögé, hanem közvetlenül a közönség előtt alkot(kísérletezik), s így aztán nem csupán a megírt szöveggel, hanem teljes egyéniségével képes befolyásolni a műveit befogadó közönség világképét... Te amúgy szoktál találkozni ezzel a túlzott, de rosszul felfogott „hagyománytisztelettel”?

 

Jaromír Typlt: Tudom, miről beszélsz, bár szerintem egyszerűen csak szemellenzősek vagyunk: saját magunkon és a korunkon kívül nem látunk mást. Sajnos nem tudjuk lejátszani a valaha volt költők kép- vagy hangfelvételeit, de biztos vagyok benne: nagyon is meglepődnénk egyik-másik holt pályatársunkon, hogy ma, szemtől szembe a közönségével milyen hatásos performansszal rukkolna elő! 

Tovább a 1749.hu cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-12-07 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.