Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Meghalt Szőcs Géza

2020. november 5-én este elhunyt Szőcs Géza, a Magyar Pen Club elnöke, a kortárs költészet egyik legjelentősebb alakja. 67 éves volt.

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy a Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza költő ma este elhunyt” – közölte a hírt 2020. november 5-én, csütörtökön este a Magyar Pen Club a Facebookon. A költőt koronavírus-fertőzéssel hetek óta kórházban kezelték. 

 

Szőcs Géza 1953. augusztus 21-én született Marosvásárhelyen. Kolozsvárott a Babes-Bolyai Tudományegyetemen magyar-orosz szakos bölcsészdiplomát szerzett, az egyetemen egyik szerkesztője volt az Echinox című háromnyelvű diáklapnak. 1977-től az Igazság című lap munkatársa, a lap Fellegvár című ifjúsági mellékletének szerkesztője lett. Első verseskötete, az 1975-ben megjelent Te mentél át a vízen? egy csapásra nemzedéke és a romániai magyar költészet élvonalába emelte, az ezt követő Kilátótorony és környéke (1977), majd a Párbaj, avagy a huszonharmadik hóhullás (1979) már az egyetemes magyar irodalom körében is ismertté tették nevét. 

Tovább a litera.hu cikkére >>>

 

  
  

Megjelent: 2020-11-06 07:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.