Keresés a honlapon:

Mikor reszket a galagonya? – A trubadúroktól Weöres Sándorig (Bánki Éva)

A Weöres Sándor híres versében megidézett galagonya a középkor egyik legvarázslatosabb szerelmi virága. Virágának fehérsége (a középkori galagonyák fehérek voltak) megidézi az ártatlanságot, a novel temps, az „új idő”, a kezdet spirituális tisztaságát, és mint birtokhatárokat kijelölő cserje, „sövényvirág” jelképezte az emberi sors határhelyzeteit is (búcsú, beteljesülés). De a híres szerelem-virág gyökerei a középkornál is messzebbre nyúlnak – a galagonyával való varázslást nemcsak a kelták, hanem a latinok is gyakorolták.[1] Ovidiusnál Ianus isten galagonyával spina albával, azaz fehér tövissel kárpótolta a szerelemre kényszerített Carna nimfát (Ovidius, Fasti VI. 157-162)

A galagonya már a középkori népnyelvű líra hajnalán összefonódott a nőiséggel. Ebben a hajnali búcsúzást megörökítő névtelen albában (női dalban) a hölgy úgy öleli a lovagot, miképp a galagonya borul a szerelmi találkozó helyére, a kertre.

Tovább az ujnautilus. info cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-09-14 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.