Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Csengődi Péter: Internethagyomány útján

 

Az egyik kedvenc (kamu) idézetem a webről:

Az a baj az interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e. /Petőfi Sándor/

Ez a rövid, abszurd humor jól mutatja, mennyire kell komolyan vennünk az világhálón olvasható tartalmakat. Bárki foghat egy képet, egy szöveget, az sem gond, ha a kettőnek semmi köze egymáshoz, és máris terjesztheti. Lehet bármilyen profi munka, tűnhet bármilyen hitelesnek, jó, ha észben tartjuk, lehet, hogy egy hozzáértő szakember hamisította két sajtburger között a gyorsbüfében. Az internetes források pontosan annyira megbízhatóak, mint www-világ előtti szociális hálók: a falusi pletykalánc, és a munkahelyi trécselés a kávégép körül.

Sokunknak időnként a forrás fontosabb, mint maga a tartalom, a mondanivaló. De ha találunk valami igazán értékeset a virtuális szeméttelepen, számít-e, honnan is került oda? Számít-e, ki tette oda, és milyen okból? Ha találunk egy nagyon érdekes történetet, ami akár igaz is lehetne, megfosztanánk-e magunkat az élménytől azért, mert nem lehetünk bizonyosak abban, hogy valóban megtörtént-e, vagy csak kitaláció? Arra gondolok ilyenkor, hogy ha egy elismert író fikciójaként olvasnám, akkor tetszene-e? Ha a válasz "igen", már osztom is...

Valami ilyesmi helyzetbe kerültem az alábbi verssel. Egy ismeretlen amerikai hölgy írta, állítólag. (Egyesek szerint Merrill Glass volt a neve.) Az idős nő halála után találták a padlásán, állítólag. A férjéhez írta, ugyanakkor soha nem hozta nyilvánosságra, állítólag. A szövegen megfigyelhetőek ugyanazok a jelenségek, mint a szájhagyomány útján terjedő népdalokon: Valahányszor megjelent, mindig más lett. Hozzáadtak, elvettek belőle, egy-egy részt saját szájízűre cseréltek. Mondhatni: internethagyomány útján terjedt.

De függetlenül attól, hogy ki írta, vagy ki nem, valódi történet áll mögötte, vagy sem, a vers megérintett. Függetlenül attól, hogy honnan jött, és miért, úgy érzem, érdemes tovább adni. Ezért fogtam egy verziót a sok közül, és lefordítottam. Talán többhetes kutatómunkával meg lehetne állapítani, hogy (nagy valószínűséggel) ki az eredeti szerző, és mi az eredeti szöveg, de nem tettem.

 

De nem tetted

Emlékszel, amikor kölcsönvettem
a vadonat új kocsid, és behorpasztottam?
Azt hittem, megölsz...
De nem tetted.

Emlékszel, amikor nem szóltam,
hogy ünneplőben kell táncolni, és farmerben jöttél?
Azt hittem, megutálsz...
De nem tetted.

Emlékszel, amikor másokkal flörtöltem,
csak hogy féltékennyé tegyelek?
Azt hittem, elhagysz...
De nem tetted.

De annyi mindent tettél, hogy boldog legyek,
szerettél, védelmeztél,
és annyi mindent jóvá akartam tenni,
amikor hazatérsz Vietnámból.
De nem tetted.

  
  
 

Csengődi Péter (1983) szoftverfejlesztő, író, költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat egyik alapítója.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.