Keresés a honlapon:

Csengődi Péter: Újul a város

 

- Hazudsz, te szemét, hazudsz! Össze-vissza beszélsz! - üvöltöztem a szobamérleggel - Te meg egy lusta disznó vagy! - vágtam a tükör képébe.

Miután magamra haragítottam a berendezéseim felét, elgondolkoztam, és arra jutottam, hogy ezt a hétvégét a mozgásnak szentelem. A motiváció tehát megvolt, azonban ez nem mindig elég, mint kiderült később.

Kiürítettem a fejemet, és nem gondolva arra, hogy mennyi szenvedés vár rám, automatikusan elkezdtem lépkedni a Margit-sziget felé. "Ez az! Arrafelé tartok!" - örömködtem magamban - "El sem hiszem magamról, de futni megyek!" Odaérve szomorúan konstatáltam, hogy a futópálya le volt zárva. Mindegy, gondoltam, ha már idáig eljöttem, nem fordulhatok egyszerűen vissza, és kocogtam, ahol tudtam. Útszélen, padkán, járdán a turisták között. Zavart, hogy egy-egy csoportosulás miatt nem tudok haladni, de tisztában voltam vele, hogy ez az ő területük, én csak megtűrt személy vagyok, a sport tekintetében hajléktalan. Aztán elértem a felújított próbaszakaszhoz, és bár szomorúan vettem tudomásul, hogy nem olyan az állaga, mint korábban, és nincsenek meg a felfestések, amikből tudtam, mennyit haladtam, örömmel vállaltam a tesztelő szerepét. A különböző tárgyak, épületek, építmények az idő során amúgy is távolságjelzőkké egyszerűsödtek bennem a korábbi futások alatt. Sajnos gyalogló turistából itt sem volt kevesebb, és kerékpárok és lábhajtású négykerekűek vették uralmuk alá a futópályát, de ez mit sem számított, mert hamar eljött a szakasz végét jelző kerítés, és onnantól a forgalmas parkolón át vezetett az ideiglenes útvonal.

Másnap arra gondoltam, hogy a mozgás úgy-ahogy megvolt, az élmény rész viszont elmaradt, de azt bepótolhatom egy kis túrával. Egyik kedvenc tulajdonsága Budapestnek, hogy tömegközlekedéssel hamar ki lehet jutni a hegyekbe. Először akkor csaptam a homlokomra, amikor rájöttem, hogy a felújítás miatt egész hétvégén a metró helyett pótlóbusz szállítja az utasokat. A másodszor meg mikor azon zötyögve a hangosbemondó emlékeztetett, hogy a 4-6-os villamos sem jár. Remek, mérgelődtem, a két legfontosabb tömegközlekedési eszközből egy sem volt elérhető, persze azért így is emberi idő alatt eljutottam a Moszkva, akarom mondani, a Széll Kálmán térre. De a meglepetések sorozatának itt sem volt vége, hiszen a Széll-a-fene-egye-meg-nekem-akkor-is-Moszkva-marad tér úgy fel volt túrva, hogy a Hűvösvölgyre menő villamosra egy megállóval arrébb tudtam csak felszállni. Igaz, én vágytam a gyalogtúrára, de nem porban és gépzajban, a kordon mellett.

De nagyon nem is volt kedvem folytatni az utat, mert lelki szemeimmel láttam, hogy a végállomáson egy kétembernyi magas, kilóméteres hosszúságú drótkerítés vár, rajta a felirattal, hogy "A Budai-hegység felújítás miatt átmenetileg zárva!"

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-04-24 10:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.