Keresés a honlapon:

Magyar fanyar – Wessely Gábor: Büszkeség

 

 

 

 

Büszkeség

 

B. Tóth Klári: Bálványimádók

 

Kisvárosi könyvbemutató, utána televíziós beszélgetés. A riporter azt akarja belőlem kicsikarni, hogy ott állok a csúcson, és lenézek a többiekre, akiknél különbnek érzem magam. Jópofának, egyedinek tartja az írásaimat, azokról társalkodunk. Magam se tudom, hogy miért, de mentegetőzve próbálom kinyögni, hogy semmiféle fensőbbségi érzésem nincs. Hogy olyasmire, amiért semmit sem tett, amit készen kapott, senki sem lehet büszke. (Szépség, tehetség.) Az ember kizárólag a lemondásaira lehet büszke. Ez mindennek a fundamentuma. A diploma, a fogyókúra, a színpadi siker, a cégműködtetés is rengeteg lemondással jár. Hogy elérj valamit, ahhoz vállalnod kell, hogy más területeken nem érsz el semmit. Lehet, hogy százszor kedvesebb ügyfelező hivatalnok lennél, mint aki ott ül a városházán, de téged a zsonglőri pálya vonz. És emiatt nem lehetsz se sebész, se keramikus, se idegenvezető.

Aki ír, az a szavakkal, mondatokkal szórakozik. Olyasmit csinál – akár ingyen is –, amire más semmi pénzért nem szánna időt. A közírók, valami, eddig még fel nem tárt génhiba miatt, hatni akarnak a környezetükre, a társadalomra. Jól tudnak szólni az emberekhez. Ennyi az egész. Nem ok arra, hogy valaki hiú fiú legyen.

Fiatalon persze mindenki megasztárnak képzeli magát, aki ügyesebben elgurítja a tekegolyót, mint a haverjai, de később szerényedik az egó. Fel kell nőni ahhoz, nagyra, hogy rádöbbenjünk a saját kicsinységünkre.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-05-29 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.