Videó

Hozzád sóhajtunk – Bicskei Zoltán filmetűdje
A Magyar Művészeti Akadémia videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Magyar fanyar – Wessely Gábor: Aranyárban mérik a csipkét, de megélni mégsem tudnak belőle

 

 

 

 

Aranyárban mérik a csipkét, de megélni mégsem tudnak belőle


Hammer Andrásné most egy sárközi stólán dolgozik, melynek csipkeszegélye lesz

Évtizedek óta foglalkozik csipkeveréssel az őcsényi népi iparművész, Hammer Andrásné. Sokaknak átadta a tudását, de a fiatalok nem kitartóak, nem viszik tovább ezt az időigényes, és nem gyors jövedelmet garantáló mesterséget. Most azt szeretné, ha a szebb darabok fennmaradása biztosított lehetne, például a helyi Tájházban.

 

ŐCSÉNY Első hallásra talán meglepő, de ha jobban belegondolunk, nincs abban semmi különös, hogy az őcsényi csipkeverő asszony, Hammer Andrásné eredeti foglalkozása építész technikus. Tulajdonképpen a csipkekészítés is egy bonyolult műszaki feladat, alapja a rajzon való eligazodás, esetenként a saját tervezés, amit szakszerű, precíz kivitelezés követ.

Hammerné beleszületett a kézimunkázásba. Faluhelyen minden asszony ilyesmivel töltötte a hosszú téli estéket, még az ötvenes, hatvanas években is. Ráadásul ő a magyar csipkekészítés centrumának számító Kiskunhalas mellett, Tázláron nőtt fel. De azt gyorsan hozzáteszi, hogy halasi csipkét készíteni még neki sem volt joga. Szigorú a védettség: minimum ötévi helyben, Halason lakáshoz kötött. Másfajta csipkékkel azonban foglalkozhatott korlátozás nélkül. Rengeteget tanult, s később, 1993-tól tanítani is kezdte a csipkeverést Őcsényben. Ide, szekszárdi munkahelye miatt került. Nyugdíjazásáig az építészeti feladatok kötötték le – főként mezőgazdasági létesítmények, sertéstartó épületek tervezésében vett részt – s aztán, az utóbbi 20-25 évben már teljes mértékben a kézimunkázásra koncentrálhatott. (Férje is nyugdíjas, egy gyermekük van.)

Kétszáz év is kevés lenne - mondja -, hogy minden elképzelésemet megvalósítsam.

A csipkézés mellett kézi és gépi hímzéssel, foltvarrással is foglalkozik. Most egy stólán dolgozik, ami jellegzetes, sárközi, vállkendő szerű ruhadarab. Ezzel párhuzamosan készít egy olyan aprólékos hálós csipkét, melynek 12 ezer forint métere. De több mint három hétig tart egy méter kiverése. Macerás munka, ezért alig akad a mesterséget folytatni akaró fiatal. Az egyik tanfolyamon, valamelyik gyerek anyja megkérdezte, hogy meg tud-e majd élni ebből a kislánya. Amikor őszintén megmondta, hogy nem, a szülő visszakérdezett: akkor minek kell ilyesmire pazarolni az időt. És nem hatotta meg a szentimentális válasz, hogy szegényebb lenne a világ művészet, népművészet nélkül.

Felemelő pillanatok is adódtak szép számmal Hammerné eddigi pályafutása során. Megkapta a népi iparművész címet, bemutatta munkáit egyéni és csoportos kiállításokon – augusztusban Bátaszéken lesznek láthatók a csipkekölteményei –, és aktív résztvevője volt 11 országos csipketábornak, melyek közül kettőt ő szervezett: az 1996-os szekszárdit és a 2004-es őcsényit. Az 1991-es zalaegerszegi tábor egy epizódja élénken él az emlékezetében. Több mint húsz csipkeverő ült ki a város egyik terére bemutatót tartani.

Pazar kollekciójából nehéz lenne valamit kiemelni. Gyönyörű, munkás darabokat mutat. Kedvencei közé tartozik a sárközi gabóca – a bő ing vállán, ujján és alján látható szélcsipke –, valamint a nyakkendő és a parittyafőkötő. (A lányok pártát, az asszonyok főkötőt viseltek.)

Minden év áprilisában nemzetközi csipkekiállítást rendeznek Kiskunhalason, melyre Hammer Andrásné is kap meghívást. Jó nevű alkotó, tagja a Magyar Csipkekészítők Egyesületének. Az egyszerűbb csipkézés 8-10 pár orsó mozgatásával történik, a bonyolultabbnál 30-32 párra kell figyelni. Ám ez még nem a csúcs. Egy alkalommal bemutatót tartott Kiskunhalason egy brüsszeli asszony, aki 174 orsóval dolgozott. Gombostűerdő van ilyenkor a csipkeverő párnán. Azok az úgynevezett tűzéspontok, melyeknél téveszteni nem szabad. A nagyító elengedhetetlen segédeszköz.

A csipkézés nagy koncentrációt igényel – hangsúlyozza az őcsényi népművész –, mert itt szembetűnő a hiba. Az is észre veszi, aki nem ért hozzá.

Magyarországra Mátyás király olasz felesége, Beatrix királyné révén került a csipke. Értékét tekintve máig verseng az arannyal. Egy tenyérnyi kis lepke húszezer forint körüli összegbe kerül. Kiskunhalason grammra mérve árusítják, s úgy valóban aranyárban van. Hammerné kiegészíti az információt azzal, hogy elsősorban külföldiek veszik, s Őcsényben sajnos igen ritka a külföldi vendég. Nem rózsás a helyzet a csipkepiacon. Ezt jól szemlélteti, hogy a legjobb halasi csipkeverő nő nemrég elment Németországba takarítani.

Ha már az értékesítés megoldatlan, legalább a fennmaradást kellene biztosítani. Ezért szorgalmazná az őcsényi népi iparművész egy népművészeti gyűjtemény létrehozását, kiállítását a helyi Tájházban. Véleménye szerint lennének legalább hatan-nyolcan, akik minőségi alkotásokat tudnának adni a tárlat anyagába.

 

 

  

 

  
  

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.