Keresés a honlapon:

Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Gergely Ágnes Örökség című verséről

 

 

 

Gergely Ágnes

Örökség

 

Itt jártak egykor. Lépteikből

nem épül semmi, csak a szó.

Ne állíts nekik emlékművet.

Minden mű bepiszkolható.

 

De megőrzi magát az emlék.

A sebhelyből a csonk kinő.

A méltatlan halálközelség

örökletes, mint az idő.

 

Hol eredsz, kérded a folyótól,

csak azt nem kérded, mért ered.

Ahogy Seneca tanította:

kezedben van az életed.

 

 

Nagyon szeretem jelentős kortárs költők kései verseit olvasni, több szempontból. Ám ezt nem minden nagyságunk esetében tehetem meg, mert a költők is különbözőképpen öregszenek. Egy részük, mint például Kányádi Sándor, x évesen önként végleg elhallgat, és bár jó egészségnek örvend, földi élete utolsó tíz-tizenöt évében már semmit nem publikál. Más idős mesterek nem elvi, hanem gyakorlati okból fejezik be a verselést: megromlott testi-szellemi állapotuk miatt, vagy azért, mert hiába próbálkoznak, már nem jön az ihlet – úgy érzik, mindent megírtak, amit meg kellett írniuk, és nem szándékuk önismétlésbe bocsátkozni. Ez utóbbi jelenség iskolapéldája az idén elhunyt Lator László. Hanem az olvasók szerencséjére olyan költők is vannak, akik még kilencvenedik életévükön túl is rendületlenül alkotnak, ráadásul jó színvonalon – ilyenek voltak például Faludy György, Károlyi Amy, Vasadi Péter, Tornai József, Hárs Ernő.

A jelentős költő nyolcvan év fölött írt versei olyanok, mint egy veterán profi hegymászó kedvtelésből tett túrája: már nem csúcstámadás, de így is sokkal feljebb jut, mint egy átlagos kiránduló. Egy profi hegymászó esetében még az alaptábor is olyan szédítő magasság, ahová a kocatúrázó csak vágyakozik. Igaz, hogy bizonyos életkor felett a költő már nem a legmeredekebb szirtek felé tart, hanem csak a lankás részen bandukol, de aki a Himalája legnagyobb csúcsairól ereszkedik alá, az még több kilométer megtétele után is elképesztően magasan van.

Kossuth-díjas költőnk, Gergely Ágnes a Vasadi-féle, vagyis a versírással fel nem hagyó szerzők közé tartozik, és most, október 5-én ünnepelte kilencvenedik születésnapját. Isten éltesse, maradjon még sokáig közöttünk! (Érdekesség, hogy Endrődön született, nála tizenkilenc évvel idősebb pályatársa, Határ Győző pedig Gyomán. A két települést az 1980-as évek elején várossá egyesítették, azóta Gyomaendrőd a neve.) Ágnes itt olvasható versét Az év versei 2016 antológiából emeltem át ide, és az sem véletlen, hogy a Holdkatlan főoldalán látható portréfotón éppen azt az antológiát tartja a kezében, a 2016-os Versmaraton színpadán ülve. A költeményt meghallgathatják a YouTube-ról is, Csikós János előadóművész tolmácsolásában: https://www.youtube.com/watch?v=igXNUog9xqU

Ez a kötött szótagszámú sorokból álló (9–8–9–8), félrímes strófikus költemény egy időskori remeklés – és nem a hegy lábánál, hanem a magaslati táborhelyen. Nemcsak formailag kidolgozott, de tartalmilag is, hiszen szentencia értékű sorok követik egymást, például: „A sebhelyből a csonk kinő.” „A méltatlan halálközelség / örökletes, mint az idő.” Seneca citálása pedig szélesre tárja a sátor bejáratát, és érezzük, hogy átjárja tüdőnket a tiszta levegő. A mű címe Örökség, és valóban, Gergely Ágnes tömören összefoglalja, milyen életbölcsességet kapott az elődöktől, az emlékektől, a természettől. Ám azzal, hogy versbe foglalta, már tovább is adta az olvasónak: öröksége egyúttal a mi örökségünk is, a költő egy személyben örökös és örökül hagyó. Köszönettel tartozunk ezért, és további erőt, alkotókedvet kívánunk.

 

Zsille Gábor

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-10-09 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.