VideóA MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója Keresés a honlapon: |
Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Oláh János Vitorla vagy című verséről
Oláh János Vitorla vagy
Vitorla vagy, lobogj föl, ne törődj a Göncöl kocsisával, bármilyen durván sújt le rád a kocsmai ököl.
Más vagyok, születésemtől ezt reméltem, nem egy velük, kiket a föld lehúz,
megoszt a hiú érdem. Most már tudom, amit jobb lett volna sose tudnom,
semmi se úgy van, ahogy hittem lázadó gyermekéveimben.
Megtér szó a szóhoz, por a porhoz, elemészt a föld, nemcsak hordoz.
Ez egy kései vers a legendás Kilencek alkotócsoport tagja, a Magyar Napló folyóirat egykori főszerkesztője, a Babérkoszorú-díjas Oláh János (1942–2016) életművéből: túlzás nélkül nevezhetjük lírai testamentumnak. A halál közelségével szembesült, rákbetegséggel viaskodó költő 2014 őszén, tehát nem egészen két évvel a halála előtt írta, és a Magyar Napló 2014. decemberi lapszámában jelent meg, illetve Az év versei 2015 című antológiában is helyet kapott. Oláh akkori lelkiállapotáról tanúskodik, hogy a Vitorla vagy társaságában még három, miniatűr terjedelmű szöveget publikált, a következő címekkel: Steril vadászat; Miért a semmiért?; Nem kérek kegyelmet. Ez volt élete egyik utolsó irodalmi publikációja: későbbi versei már csak posztumusz láttak napvilágot. Mivel költő vagyok, szerkesztőként pedig egy versrovat gazdája, olvasói figyelmem Oláh János életművéből nem a regényeire, hanem a verseire összpontosult, közülük kerültek ki a kedvenceim. Ez a vitorla-vers már 2014 őszén, első olvasásra megérintett, és azóta is visszhangzik bennem, mindenhová kísér. Bölcs vers, számomra tanítást hordoz: sarokpontokat jelöl ki ahhoz, hogyan érdemes viszonyulni az irodalmi élet visszásságaihoz, a költői léthez, az elmúláshoz. Figyelmeztet a durván lesújtó kocsmai öklökre, a hiú érdemek megosztó hatására, a szellemi magatartásból fakadó emelkedettségre, a hivatás hűséges hordozására. S a vers gondolatkörével rokon Oláh fanyar intelme (magánjellegű szerzői lábjegyzete), amelyet éppen abban az időszakban osztott meg velem a szerkesztőségi tárgyalószobában: „Az irodalmi életben nem szükséges bárkivel összeveszned, mert alapállásból éppen elég ellenséged van.” Ezen a testamentum értékű versén innen, valamint az önironikus humorán túl, Oláh János már évekkel korábban eljutott a létösszegző, tanító bölcsességhez. Egyik legfontosabb főszerkesztői tulajdonságának, múlhatatlan érdemének azt tartom, hogy rendkívül nyitottan állt a fiatalokhoz: konok bizalommal bevonzotta őket a szerkesztőségbe, műhelymunkában gondolkodva fontos feladatokat adott nekik, tálcán kínálta a szakmai fejlődés lehetőségét. Kíváncsi nyitottsága ritka tünemény volt, például szolgált, tanulni lehetett tőle.
Zsille Gábor
Megjelent: 2023-09-25 06:00:00
![]() |