Keresés a honlapon:

Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Oláh János Vitorla vagy című verséről

 

 

 

Oláh János

Vitorla vagy

 

Vitorla vagy, lobogj föl,

ne törődj a Göncöl kocsisával,

bármilyen durván sújt le rád

a kocsmai ököl.

 

Más vagyok,

születésemtől ezt reméltem,

nem egy velük,

kiket a föld lehúz,

 

megoszt a hiú érdem.

Most már tudom,

amit jobb lett volna

sose tudnom,

 

semmi se úgy van,

ahogy hittem

lázadó

gyermekéveimben.

 

Megtér

szó a szóhoz, por a porhoz,

elemészt a föld,

nemcsak hordoz.

 

Ez egy kései vers a legendás Kilencek alkotócsoport tagja, a Magyar Napló folyóirat egykori főszerkesztője, a Babérkoszorú-díjas Oláh János (1942–2016) életművéből: túlzás nélkül nevezhetjük lírai testamentumnak. A halál közelségével szembesült, rákbetegséggel viaskodó költő 2014 őszén, tehát nem egészen két évvel a halála előtt írta, és a Magyar Napló 2014. decemberi lapszámában jelent meg, illetve Az év versei 2015 című antológiában is helyet kapott. Oláh akkori lelkiállapotáról tanúskodik, hogy a Vitorla vagy társaságában még három, miniatűr terjedelmű szöveget publikált, a következő címekkel: Steril vadászat; Miért a semmiért?; Nem kérek kegyelmet. Ez volt élete egyik utolsó irodalmi publikációja: későbbi versei már csak posztumusz láttak napvilágot.

Mivel költő vagyok, szerkesztőként pedig egy versrovat gazdája, olvasói figyelmem Oláh János életművéből nem a regényeire, hanem a verseire összpontosult, közülük kerültek ki a kedvenceim. Ez a vitorla-vers már 2014 őszén, első olvasásra megérintett, és azóta is visszhangzik bennem, mindenhová kísér. Bölcs vers, számomra tanítást hordoz: sarokpontokat jelöl ki ahhoz, hogyan érdemes viszonyulni az irodalmi élet visszásságaihoz, a költői léthez, az elmúláshoz. Figyelmeztet a durván lesújtó kocsmai öklökre, a hiú érdemek megosztó hatására, a szellemi magatartásból fakadó emelkedettségre, a hivatás hűséges hordozására. S a vers gondolatkörével rokon Oláh fanyar intelme (magánjellegű szerzői lábjegyzete), amelyet éppen abban az időszakban osztott meg velem a szerkesztőségi tárgyalószobában: „Az irodalmi életben nem szükséges bárkivel összeveszned, mert alapállásból éppen elég ellenséged van.”

Ezen a testamentum értékű versén innen, valamint az önironikus humorán túl, Oláh János már évekkel korábban eljutott a létösszegző, tanító bölcsességhez. Egyik legfontosabb főszerkesztői tulajdonságának, múlhatatlan érdemének azt tartom, hogy rendkívül nyitottan állt a fiatalokhoz: konok bizalommal bevonzotta őket a szerkesztőségbe, műhelymunkában gondolkodva fontos feladatokat adott nekik, tálcán kínálta a szakmai fejlődés lehetőségét. Kíváncsi nyitottsága ritka tünemény volt, például szolgált, tanulni lehetett tőle.

 

Zsille Gábor

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-09-25 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.