Keresés a honlapon:

Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Z. Németh István Nyáresti bújócska című verséről

 

 

 

Z. Németh István

Nyáresti bújócska

 

A szétgurult gyöngyök

mint meg nem élt pillanatok

süllyednek egyre lejjebb

a nyár havába.

Mint ölelésben az öl,

távolságban az ág,

akár magányban a mag,

felnősz bennem, kivirágzol,

s eltűnsz az őszi szelekkel.

 

Eső ver üres kottapapírt,

zúg a rang a nagyharangban,

lázad az és a hirdetésben,

nappali fényed elszivárog,

lábnyomodba az ég önti lelkét.

 

 

A játékosság a költészet egyik fontos kelléke, és itt döntően a nyelvi játékokról van szó. Hiszen egy versben mi mással játszhatna a jámbor költő, mint a nyelvvel? Egy idős és bölcs ember egyszer úgy fogalmazott, hogy irtózik azoktól a felnőttektől, akik nem szeretnek játszani. Ami engem illet, olvasóként gyanakvással viszonyulok azokhoz a költőkhöz, akik a verseikben mindig iszonyúan komolyak és kimértek. Viszont a közfelfogás szerint a versnek, pardon, a költeménynek komolynak kell lennie és fennköltnek. A költő pedig ne játsszon, ne szórakozzon, hanem legyen magasztos. Olyan magasztos legyen, mint a már meghalt költők szobrai. (Jelzem, a poétákról alkotott közfelfogás és az iskolai irodalomoktatás évszázadok óta kéz a kézben járnak, és ma már képtelenség eldönteni, melyik kezdte a költők misztifikálását.) Szegény Kosztolányira, aki alapvetően játékos lelkületű volt, gyakran rásütik a billogot – még szakmai körökben is –, hogy komolytalan szerző, elvicceli a költészetet, meg kajla, sőt bohóc, csak afféle bohócköltő; hát mit bohóckodott a Dezső, a versírással nem kell viccelni, na azért! Szerintem inkább az a vicc, méghozzá a legócskább fajtából, hogy a Halotti beszéd és a Hajnali részegség költőjét egyesek komolytalannak minősítik. A költői játékosság másik remek példája Weöres Sándor, aki felnőtt szórakozásként, stílusgyakorlat jelleggel megírta a Rongyszőnyeg ciklus darabjait – és a tisztelt olvasóközönség egyszer s mindenkorra gyerekversekké nyilvánította őket, mondván, ha egy költő tréfásat és halandzsát ír, az kizárólag kisgyerekeknek szólhat. (Amúgy tény, hogy azok a remek ütemű mondókák az óvodások nyelvérzékét is fejlesztik.) Pedig Weöres nem is kedvelte a gyerekeket: bevallottan idegesítőnek találta őket.

Az 1969-ben Komáromban született, jelenleg Csicsón élő felvidéki költő, Z. Németh István itt olvasható verse a költői játékosság remek példája. Nyomtatásban az Előretolt Helyőrség felvidéki kiadásában jelent meg, majd 2022. augusztus 2-án az EH világhálós oldalán is, valamint helyet kapott Az év versei 2023 című antológiában. Ez a fegyelmezett, tizennégy sorba tömörített mű éppen azáltal került közel hozzám, hogy merészel játékos lenni. Méghozzá a nyelvvel, a szavak hangalakjával zsonglőrködik, s ez manapság ritka tünemény. (Nem mellékesen, Z. Németh lírájában egyébként is fontos szerep jut az iróniának, a fanyar humornak, a groteszknek, mindez illik hozzá: ő ilyen költői alkat.) Már a címe is önfeledt, augusztusi estét gazdagító játékot ígér, és csakugyan, a szavak itt egymásban bújócskáznak. Egy részük előlép, felfedi magát – távolságból az ág, nagyharangból a rang és így tovább. Ám néhány szó rejtve marad, és kuncogva lapít: „Itt vagyok, találj meg, ha tudsz!” A kottapapírban gubbaszt egy pap, és ír; a szivárgásban magaslik egy vár… Ahogy olvasom, eszembe ötlik Kosztolányi 1929-ben a feleségéhez írt, Ilona című komoly játéka: Dezső ott az Ilona névben található betűkkel labdázik.

 

Zsille Gábor

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-08-14 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.